Én nem bírom az ilyen feminin faszikat, biccentett a színpad irányába egy – régebben rockzenész – fiatalember mellettem. A mozi klubszínpadán Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol (ájven end dö parazol, nem árt hangsúlyozni) énekese ölelte-ölte a mikrofont, és tekerte körbe önmagával. Meghökkentem. Feminin? Mitől? Miért? Csak egy provinciális rocksztár, és ügyes fiú. Nem láttál még valódi rock and roll hősöket, nem ismered Jaggert vagy Elvist? Jaggerről már azt is mondták, hogy ami a színpadi mozgásában oly egyéninek tűnik, az csak utánzás, fekete énekesnőket koppint rendületlenül. Ha ez igaz, akkor sincs semmi, legfeljebb az van, hogy lám, az utánozás nem kizárólag majomszokás.

A huszadik század világjobbítónak szánt, brutális eszméi következtében tízmilliók veszítették el életüket és szabadságukat. Az egyik eszme hirdetői és megvalósítói hazudtak az embereknek, semmi sem vált valóra az ígéreteikből. A másik eszme propagálói és végrehajtói viszont véresen komolyan vették lázálmaikat. Tébolyultak, zsenik, kis ügyesek és nagy senkik, csodák, csalódások, illúziók és rögeszmék abszurd kavargásából formálódott riasztóvá és groteszkké az elmúlt évszázad történelmi tablója. Az ezerkilencszázas években több hadseregnyi embertársunk ostromolta kitartóan az egeket, ám végül csak kevesek érezhették a győzelem édes ízét.