Menu

A fák állva halnak meg

2011-04-18 19:52:41

 

Múlt héten felháborodottan keresett meg bennünket Pesti Kálmán a Pelyhespart utcából. Az ÉMÁSZ a villanyvezetékekig felnyúló fákat, azok ágait vandál módra letarolta. Némelyiket félbe vágták, szinte csak a törzse maradt meg.



altKorona nélkül látványnak is szörnyű, ami elénk tárult. Pesti Kálmán elmondta, hogy a környékbeli lakosok sok évvel, évtizeddel ezelőtt a területet maguk egyengették el, és ültettek oda fákat, hogy emberhez méltó környezetben élhessenek. Ezeket a fákat – köztük diófát, gyümölcsfákat is – embertelen módon letarolták az áramszolgáltató - illetve a kivitelezéssel megbízott vállalkozó - munkásai.

 

Azt senki sem vitatja, hogy a vezetékekig érő ágakat, lombozatot le kell vágni, hiszen az áramszolgáltatásban problémát okozhatnak. Az azonban, hogy ezt a gallyazást, a lombozat alakítását hogyan végzik el, már nem mindegy. A felháborodás óriási a látottak, tapasztaltak alapján. Van, aki felemlegette a régi időket, amikor az ÉMÁSZ-nak volt helybeli kirendeltsége, s azok szívvel-lélekkel dolgoztak. Szóltak előre, majd úgy végezték el a munkát, hogy ne okozzák a fák halálát.

 

A megyei lapban az ÉMÁSZ illetékese nyilatkozott ez ügyben. Ebben az áll, hogy a vezetékek védőtávolságába benövő ágakat az ingatlan, a fa tulajdonosának kell eltávolítani. Ha ezt nem teszi meg, akkor az áramszolgáltató végzi – általában alvállalkozóval végezteti – , s ezt az ingatlan tulajdonosa köteles eltűrni. Ez esetben azonban csak a vezetékeket – és rajta a szolgáltatás biztonságát – veszélyeztető ágakat vágják le.
 

Megkérdeztük Lányi Lászlót, a városüzemeltetési iroda vezetőjét, hogy a nagy felháborodást kiváltó – s nem először megtörtént – eset kapcsán a polgármesteri hivatal tesz-e valamilyen lépéseket.

 

-    Igen, az ÉMÁSZ-nál már eljártunk ez ügyben. Ők arra hivatkoztak, hogy a lombkorona lemetszésére nagyon kevés idő áll rendelkezésre. A magas feszültségű vezetékeket négy óra időtartamra áramtalanítják, s ez alatt kell nagy szakaszon a munkát elvégezni. A magas feszültségű vezetékek alatt eleve csak kis növésű fákat szabad ültetni, talán ez nem ismert széles körben. A koronaigazítást, gallyazást négyévente végzik. Ami a múlt héten történt, az nagyon durva dolog volt. Felvetésünk nyomán az ÉMÁSZ illetékese azt ígérte, hogy biztosítanak facsemetéket az elpusztítottak pótlására. Ezenkívül úgy döntöttünk,  hogy a jövőben leülünk tárgyalni egy kedvezőbb megoldásról. A polgármesteri hivatal és az irodánk erre nyitott, nekünk az a fontos, hogy ilyen eset ne történjen még egyszer Jászberényben.
 

Pesti Kálmán ezek után várja a fejleményeket. A területen a gallyakat már elszállíttatta az ÉMÁSZ, ő maga pedig a leginkább tönkre tett fa maradványát kiveszi. Arról tőlem értesült, hogy az ÉMÁSZ facsemetéket ígért. Ősszel így majd érdeklődéssel várja, hogy teljesül-e az áramszolgáltató ígérete. Hozzátette még, hogy ez év februárban cserélték ki az utcájukban, a háza előtte a villanyoszlopot az ÉMÁSZ szakemberei. Akkor senki sem szólt, hogy a fák kurtítására is hamarosan sor kerül. Pedig akkor még szakszerűn lehetett volna a koronán igazítani.

 

K.E.

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít