Szeretni és szeretve lenni

2012-06-11 13:02:10

Ritka az a kiállításmegnyitó, ahol minden ülőhely foglalt, és nemcsak az árnyékos helyeken álldogál néhány ásítozó érdeklődő, hanem tucatnyian a tűző napon is képesek figyelmesen végigizzadni egy órát pusztán a művész és/vagy a művészet kedvéért.

Nem nyitnék most vitát arról, hogy Velkeiné Pócz Ilona művészete, tehetsége vagy éppen személyisége miatt telt-e meg az utolsó talpalatnyi helyig a Jász Múzeum udvara június 7-én, mert fölösleges lenne. Kiállítónk természete ugyanis – ahogyan a legtöbb művésznél ez lenni szokott – szorosan összefügg művészetével. Olyan csendesen és harmonikusan csordogál be életünkbe kedvességével és magától értetődő jó szándékával, ahogyan akvarelljein a hajnali ég színei összemosódnak a horizonton.

Emlékszem, egyszer valamelyik nagy tudású kollégánk egy korábbi kiállítása alkalmából megkérdezte tőle, miért fest, és miért nem ír, vagy miért nem más művészeti ágban kamatoztatja tehetségét? Halvány, elnéző mosollyal az arcán tömören válaszolt: „Nem tudom, talán, mert festő vagyok”.

Galéria

Nincs is ezen mit ragozni, ahogyan azon sem, hogy a város apraja-nagyja képviseltette magát a kiállítás megnyitásán, amelyet Színek – Utak címmel rendeztek a művész 15. önálló tárlataként. Jelenlegi és volt tanítványok, kollégák, barátok, művésztársak, tisztelők és érdeklődők töltötték meg a széksorokat. A színpadon pedig a Lehel Vezér Gimnázium Férfikara fogta koszorúba a köszöntőt mondó Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgatót. Húsz éve Rékasi Károly színművész nyitotta meg szintén a Jász Múzeumban Velkeiné Pócz Ilona első önálló kiállítását, igen rendhagyó interjú formájában. A mostani kiállítás megnyitó beszédére sem egy kollégát vagy egy sokat látott művészettörténészt kért fel Pócz Ilona. Sokat elmond művészünk és a bizalom kapcsolatáról, hogy egy tanítványát, a 11. osztályos Réti Tamást kérte meg, ajánlja a hallgatóság figyelmébe a kiállítást. A tanítvány pedig méltónak bizonyult a felkérésre, nem mindennapi gondolatokat osztott meg a közönséggel kultúráról, művészetről, bizonyítva azt is, hogy érdemes hitet vetni a jövő nemzedékébe.

- Tény, hogy a világ ma nem szereti az egyedi alkotásokat. Nem szereti, ha az emberek saját képüket festik, ezért elhiteti velünk, hogy a festők nem mi vagyunk. Elhiteti, hogy az ecsetvonásokat nálunk nagyobb dolgok irányítják, pedig ez nem így van. Ha Isten saját képmására teremtett minket, akkor saját szintünkön mi emberek is meg vagyunk ajándékozva a teremtés képességével. Mi emberek is alkothatunk. Művészetünk az élet, és túl kevés időnk van ahhoz, hogy egyetlen ecsetvonásunk is kárba vesszen – fogalmazott Réti Tamás rendhagyó beszédében.

A kiállításmegnyitón szinte mindenki – így a kiállító művész – számára is meglepetésvendégként lépett fel a kartali asszonykórus, amelynek tagjai a legnagyobb titokban érkeztek Jászberénybe, hogy az egykor évekig náluk tanító Pócz Ilonát dallal köszöntsék. Szőke Fanni, a gimnázium tanulója Kányádi Sándor Volna még című versével köszöntötte a művészt, a férfikara pedig többek között Zorán és Vangelis szerzeményeivel. A megnyitót követő pezsgős köszöntés után a művész fogadta a gratulációk sorát, a vendégek pedig megtekintették a kiállított képeket, vásároltak – és bármikor vásárolhatnak a múzeumban – Pócz Ilona képeivel illusztrált 2013-as asztali naptárt, valamint személyes üzeneteket véstek a vendégkönyvbe.

Szeretni és szeretve lenni a legjobb dolgok közé tartozik a világon, aki tudja ezt, az egy kicsit mindig boldogabban, őszintébben tudja szemlélni a körülöttünk lévő világot. Velkeiné Pócz Ilonát sokan szeretik, ő pedig – többek között – a július 23-ig a múzeumban megtekinthető képeivel fejezi ki szeretetét embertársai és a világ iránt.

Rédei Panni

Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!