Menu

Az Érpartfeszten is fociztak

2012-07-09 13:18:40

 

A III. Érpart Fesztivál szervezői ezúttal sem feledkeztek meg a sportról, amikor a háromnapos rendezvénysorozat programját összeállították.  A III. Érpart Focikupát, melyen idén tíz csapat indult, szombaton rendezték meg. A gyimesfelsőlokiak vendégszereplése idén nemzetközivé avanzsálta  a mérkőzéssorozatot, melyet végül DL-Line együttese nyert meg.


A hagyomány idén sem szakadt meg, hiszen a III Érpart Fesztiválon immár harmadik alkalommal rendezték meg a kispályás Érpart Focikupát. A nevező tíz csapat szombaton rekkenő hőségben mérkőzött meg egymással. Az együtteseket két ötös csoportba sorsolták, s a dobogós helyezésekért a csoportok első két helyezettje játszhatott tovább.


A délelőtti csoportot magabiztosan nyerték meg a Gyimesi Medvék, s mögöttük az Árpi és barátai végeztek a második helyen. A délutáni csoport csapatai közül a DL-Line szerepelt a legjobban , s mellettük a Bálint és Társa gárdája került még az elődöntőbe.


A legjobb négy között a csapatok már nem kápráztatták el gólesővel a szurkolókat, hiszen az elődöntőkben és a helyosztókon összesen csak három gól esett. A döntőben pedig egy se, s így büntetőrúgásokkal dőlt el a kupa sorsa.


Elődöntők:


Bálint és Barátai
– Gyimesi Medvék 1-0


DL-Line
– Árpi és Barátai 1-0


Mérkőzés a 3. helyért:


Gyimesi Medvék – Árpi és Barátai 0-1


Mérkőzés az első helyért:



DL-Line
– Bálint és Barátai 0-0 büntetőkkel 2-0

alt

A III. Érpart Fiocikupa győztes csapata, a DL-Line együttese.



A III. Érpart Focikupa végeredménye: 



1. DL-Line


2. Bálint és Barátai


3. Árpi és Barátai


4. Gyimesi Medvék


Különdíjasok



Legjobb kapus: Sándor Bence (Bálint és Barátai)


Gólkirály: Száraz Róbert (Bálint és Barátai)


Legjobb játékos: Bodor Lóránt (Gyimesi Medvék)

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít