2012-07-10 08:33:06

 

Különös hely volt vasárnap este az érparti rendezvénytér: hogy, hogy nem, lépten-nyomon ismerősökre akadtam – nemcsak a nézőtéren, a színpadon is: az Etna zenészei álltak ott. (Mielőtt bárki, szóvá tenné: igen, lemaradtam a Dynamóról, ezt igyekszem jóvátenni a július 19-i Rockcsütörtökön.)
 

A helyi rendezvények állandó szereplőinek számító banda egyrészt hard rock nótákkal (pl. Lord: Itthon vagy otthon, P. Box: A zöld, a bíbor és a fekete), elmaradhatatlan bulihimnuszokkal (Beatrice: Azok a boldog szép napok), „kortárs kötelezőkkel” (Quimby: Most múlik pontosan) és ismert daloknak az eredetihez képest rockosabb, lendületesebb feldolgozásaival (pl. a Halász Judit-féle Micimackó)  adta meg a hátterét a fesztiválzáró néhány óra kellemes nyári hangulatának.
 

Igazán illusztris fellépőnek adták át a színpadot a helyi erők: Varga Miklósnak, akit a dallamos rock és a rockoperák világában csak picit jártasak is jól ismernek. A karakteres hangú énekes a tavalyi, legújabb albumához elkészített ars poetica-jellegű dallal indított, és a Kormorán „1848” című albumáról ismert versmegzenésítéssel (Juhász Ferenc: Himnusz-töredék) zárt. A program gerincét adó dalok („Oly távol vagy tőlem” az István, a király rockoperából; Európa, Kell még egy szó, Petőfi: Nemzeti dal) a hazaszeretet témáját járták körül, és az összekötő szövegek is ezt erősítették – a közönség reakciója alapján elmondható: sikerrel.
 

Így ért véget a III. Érpart Fesztivál. A város más részeiben lakók szépen hazaballagtak, -bringáztak, és az alkalmi színpadi showmanek (Kocsán László és Erdei Gábor) tanácsának engedelmeskedve talán már tényleg számolják, mennyit kell aludni a következő hasonló rendezvényig.
 

P.T.