Mezítlábas városi folk
2012-10-26 14:01:31
Metallica és Guns ’n roses számokat adtak elő gitáron a Palotásy János Zeneiskola tanulói Takáts Eszter október 19-i koncertje előtt, majd annak végén közösen játszottak el egy számot a magyar könnyűzenei élet hiánypótló dalszerzőjével és előadójával.
Az sem túl gyakori a magyar zene világában, hogy egy énekesnő dalokat ír; ha ehhez még hozzátesszük, hogy zenét is szerez mellé, akkor az ilyen előadók száma vészesen lecsökken. Takáts Eszter ezeknek az előadóknak a számát igyekszik gyarapítani töretlen lelkesedéssel és teljes odaadással.
A Jászkerület Nonprofit Kft. meghívására érkezett a Lehel Film-Színház színpadára, amit egy szál gitárral is tökéletesen képes volt betölteni. A közönség szeretetét pillanatok alatt megszerezte nemcsak közvetlen szerénységével és a mondatai végét díszítő göndör kacajokkal, de a hatvanas évek hippikorszakát idéző dallamaival is. Vidámság és zene áradt minden mozdulatából, még akkor is, ha épp egy költözködés kellős közepéről esett be a fellépésére. Senki nem vádolhatja azonban felkészületlenséggel vagy enerváltsággal a csupa energia énekest, aki a húrok szakadtáig játszotta dalait a színpadon.
A közönség hallhatott dalokat, melyek korábbi lemezein jelentek meg, de készülő albumára felkerülő szerzeményekből is kaptak ízelítőt a Johnny Mitchell, Sheryl Crow és Amy MacDonald nyomdokain haladó előadótól, aki saját stílusát mezítlábas városi folknak nevezi.
Rédei Panni