Menu

Megújult a kémia szaktanterem és az udvar is a gimnáziumban

2013-10-03 08:58:48

 

Közel 6,5 milliós beruházás eredményeként megújult a Lehel Vezér Gimnázium kémia szaktanterme és az intézmény udvara is, melyek ünnepélyes átadását szerdán délután tartották.
 

 

Az intézmény kémia szaktantermében Antics István, a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója köszöntötte a meghívott vendégeket. A beruházások ünnepélyes átadásán megjelentek azok, akik a pénzügyi hátteret biztosították, s azok is, akik a kivitelezési munkálatokat végezték.

 

– Az idei év első napja jelentős dátum volt intézményünk életében, hiszen különvált fenntartó és a működtető személye. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz kerültünk, ám működtetésünket továbbra is az önkormányzat végzi. Féltünk attól, hogy a város e változásokat követően csak a működésünkhöz legalapvetőbb költségeket finanszírozza majd, s fejlesztésekre már nem lesz lehetőségünk. Szerencsére alaptalannak bizonyult az aggodalmunk – kezdte ünnepi köszöntőjét Antics István.

 

alt



 

Az intézmény vezetőjének szavaiból kiderült, hogy a kémia szaktanterem felújításához a 3 millió forintot az önkormányzat városfejlesztési és humánerőforrás bizottságai biztosították. Az udvar felújítása 3,4 millió forintba került, s ennek fedezetét az önkormányzattól kapták. A kivitelezési munkálatokat a Pócs és Társa Kft., valamint a Boserép Kft. végezte.  A kémia szaktanteremben csak a falak maradtak a helyükön, egyébként az elektromos hálózatot és a vízvezeték hálózatot is átépítették. Teljesen megújult a terem bútorzata is. Az udvaron a lelátót újították fel és aszfaltozást is végeztek.

 

Antics István szavait követően Szatmári Antalné, a humánerőforrás és Tamás Zoltán a városfejlesztési bizottság elnöke vágta át a nemzeti színű szalagot és adta át a megvalósult fejlesztéseket.
 

Szántai Tibor

 

alt

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít