Jubileumi Szántai Kupa

2013-10-04 15:51:39

 


Egykori legendás testnevelője, Szántai József emlékére idén már huszonötödik alkalommal rendezte meg a Szántai Kupát középiskolás fiatalok számára a Lehel Vezér Gimnázium. A fiúk és a lányok pénteken négy sportágban mérték össze tudásukat a Szántai-kertben.



Az évszakhoz képest meglehetősen hűvös idő várta a jubileumi, huszonötödik Szántai Kupa résztvevőit pénteken reggel 8 órakor a Szántai-kertben. A hidegre fordult idő sem vette el azonban a fiatalok sportolási kedvét, akiket Antics István, a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója köszöntött. Megköszönte az önkormányzat humánerőforrás bizottság támogatását, s felkérte az iskola egykori diákját, Molnár Györgyöt, aki a jászkiséri iskolában tanít, hogy emlékezzen meg Szántai Józsefről.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon



– Öcsi bácsi nagyon szerette a gyerekeket. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor 1968-ban az első testnevelés órát tartotta nekünk. A magasugrást gyakoroltuk. Én életemben először ugrottam magasat, s 145 centire már csak hárman maradtunk. Öcsi bácsi kijelentette, aki átugorja a 150 centit, az kap tőle egy húszast. Nekem sikerült, s meg is kaptam a jutalmam. Azután a 155 centi teljesítéséért is felajánlott egy húszast, s az is a zsebembe vándorolt. Ekkor azt mondta: „Fiam nem ugrasz tovább, mert kifosztasz és mit szól otthon a feleségem.” Molnár György még két személyes élményét osztotta meg a fiatalokkal Öcsi bácsiról, majd kiemelte, hogy a mozgásnak, a sportnak milyen nagy szerepe van életünkben.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon



Az emlékező szavakat követően az iskolák képviselői és a Szántai család megjelent tagjai virágot helyeztek el Szántai Öcsi bácsi emléktáblájánál, majd megkezdődtek a küzdelmek. A négy jászberényi – Lehel Vezér Gimnázium, Klapka, Nagyboldogasszony, Terplán – és a jászapáti, valamint a nagykátai gimnázium diákjai négy sportágban – kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és tenisz – mérték össze erejüket. Nos, ezúttal a házigazdák nem bizonyultak szívélyes vendéglátónak, hiszen minden sportágban megszerezték az elsőséget.


A XXV. Szántai Kupa eredményei:

Kosárlabda – fiúk 

1. Lehel Vezér Gimnázium

2. Nagyboldogasszony Két Tannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium

3. Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium (Jászapáti)

4. Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskola (Nagykáta)

5. Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola

Legjobb kosárszerző: Szívós Ákos (Nagyboldogasszony Két Tannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium)


Kézilabda – leány

1. Lehel Vezér Gimnázium

2. Nagyboldogasszony Két Tannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium

3. Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskola (Nagykáta)

4. Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola

5. Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola

Gólkirály: Baráth Andrea (Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola)


Labdarúgás – fiúk

1. Lehel Vezér Gimnázium

2. Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola

3. Nagyboldogasszony Két Tannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium

4. Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola

5. Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskola (Nagykáta)

6. Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium (Jászapáti)

Gólkirály: Tóth Richárd (Lehel Vezér Gimnázium)


Tenisz – leányok

1. Horváth Hilda

2. Debreczeni Dorina

3. Kis-Bakos Nóra és Bodnár Boglárka

Mind Lehel Vezér Gimnázium.


Tenisz – fiúk

1. Bábosik Bence

2. Dancsó Bálint

3. Molnár Máté és Hoffer István

Mind Lehel Vezér Gimnázium.


Szántai Tibor


Hír megosztása