Menu

A török nagykövet Jászberényben

2014-04-18 08:45:32

 

Ritka diplomáciai találkozónak adott otthont a Szikra Galéria múlt pénteken délután. Szabó Tamás polgármester rövid látogatás keretében fogadta Törökország magyarországi nagykövetét Sakir Fakilit és helyettesét.


A városvezetés a polgármesteri hivatalban megejtett röpke köszöntőt követően a Szikra Galéria tanácstermében, egy valóban méltó helyszínen látta vendégül a nagykövetet és kíséretét. Szikra István a város frissen kitüntetett mecénása röviden ismertette a magángaléria létrejöttének körülményeit, hangsúlyozva, hogy a jászoknak három fő büszkesége van, a redemptio, a Lehel kürt és a rendkívül gazdag képzőművészetük.


Miközben a török küldöttség a kávékülönlegességeket kortyolgatta, Szabó Tamás pedig a kólája mellől érdeklődött arról, mi a nagykövet véleménye a magyarországi választás eredményéről. Sakir Fakili diplomatikusan hárította a konkrét választ, neki pozíciójából fakadóan nem tiszte erről véleményt formálni, pusztán annyit mondott, tiszteletben tartják a magyarok döntésének eredményét. 


Ezt követően inkább a magyarországi és a jászsági festészet nagyjairól esett szó, leginkább Szikra István és a nagy műkedvelő hírében álló nagykövet között. A galériatulajdonos büszkén vezette körbe gyűjteményében a török küldöttséget, ismertetve a legritkább és legértékesebb darabokat. A látogatók pedig igen nagy érdeklődéssel vizsgálták az évszázados zenedobozt, a bútorokat és a Jászság képzőművészeti remekeit.


Rédei Panni

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít