2014-04-18 09:11:37

 

Beindult a tavaszi zsongás Jászberényben. A választási kampány és úgy általában a politika hervatag bugyraiból végre kidughatjuk az orrunkat némi tiszta levegőért, és foglalkozhatunk olyan, sokkal értelmesebb dolgokkal, mint például a Költészet Napja. Mert higgyék el, a választási eredmények értékelésénél sokkal élvezetesebb nézni, hogy úszik el a dinnyehéj.


József Attila születésnapja idén péntekre esett, szerencsére, mert így megtelhetett a Déryné Rendezvényház nagyterme zenei és irodalmi feltöltődésre vágyó emberekkel. Azokkal, akik talán ott voltak egyik-másik párt városi rendezvényein, talán nem. Talán az egyik pártra szavaztak, talán a másikra vagy egyikre sem, de valahogy most mégis megfértek egymás mellett. Ez volt a költészet napi rendezvény címe is: Mellettem elférsz… Milyen más lenne itt az élet, ha a parlament főbejárata fölött is ez a felirat állna: Mellettem elférsz… (vagy legalább a máshonnan ismerős Feltámadunk). De hagyjuk a politikát! Volt belőle elég mostanában.


Mellettem elférsz, mondta Dés László, fia Dés András és Grecsó Krisztián. Utóbbi felolvasott, a másik kettő zenélt. Mindenki azt csinálta, amihez ért. Íme, a követendő példa. Bár Grecsó író, nem előadóművész, most mégis megtapasztalhattuk, kellemes orgánuma és jó beszélőkéje is van, mondanivalója is akad, ez sem elhanyagolható szempont. Nemcsak fröcsög, köpi egymás után a szavakat, használ értelmetlen és összefüggéstelen, pláne hiteltelen kifejezéseket, hanem mesél. Jókat és hihetőket. Őszintéket. Mi pedig szomjazzuk, mert ebből olyan fájdalmasan keveset kapunk. Olyan ez az eredendően – minden bigott nézettel szemben csak azért is – szépre éhező emberi léleknek manapság, mint egy gyufaszál a sötétben vakon botorkálónak.


Kellenek az őszinte szavak és kellenek az őszinte hangok. Olyanok, mint amilyenek Dés László hangszereit általában elhagyják. Désből alapvetően egyet hallgatni is élmény, most jutott kettő, egy vérből. De milyen vérből! Az idősebbik fújta, a fiatalabbik ütötte-verte. Hallgattuk, mosolyogtuk és megkönnyeztük Grecsó történeteit, aztán hallgattuk, mosolyogtuk és megkönnyeztük Désék zenéjében ugyanazt. Mert lekottázták az író mondandóját. Elvileg a világon minden matematika. Ha ez így van, akkor a Déryné színpadának két fele közé ki lehetett tenni az egyenlőségjelet április 11-én. A közönség pedig értékelte a harmóniát, mert tudta, érezte ott mindenki, hogy ritka pillanatnak, ritka élménynek részese.


Grecsó Krisztián azt mondta az elején, nem akart ő családregényt írni. Aztán rájött, saját magunk megismerésére tanít saját múltunk. Ő legalább már rájött. S lám, mi született belőle. Legalább egy jó könyv, aminek valóban minden betűje kőbe vésett, nem írja, nem írhatja át senki, mondjuk nem is akarja. Aki olvassa, magának olvassa, ahogyan Dést is magának hallgat az ember. Mint ahogyan „fátyolos, savanyú bort” is magának tölt. Vagy legfeljebb még annak, aki elfér mellette a Duna-parton, a Parlament lábánál, hogy közösen nézzék, ahogyan elúszik…


Rédei Panni