Menu

Végre lesz helye a yakuzáknak

2014-07-22 13:06:53

 

Több mint húsz éve vár arra a Yakuzák SE és az egyesület elnöke Agócs Tibor, hogy sportolóik állandó, lehetőleg saját edzőteremben készülhessenek a versenyekre. Sikeres működésük során az egyesület kinőtte nemcsak a város, de az ország kereteit is, több nemzetközi sikereket elért sportolót neveltek az évek során. A múlt héten tartott szülői értekezletén pedig a polgármester jó hírrel szolgált számukra.

 

alt




Agócs Tibor tájékoztatójából kiderült, hogy a Yakuzák SE az idei első félévben már közel hatvan programon vett részt, köztük övvizsgákon, edzőtáborokon. Sikerrel szerepeltek márciusban az Ázsia Bajnokságon Kazahsztánban és júniusban az azerbajdzsáni Európa-bajnokságon is. Közben jelen voltak a városi rendezvényeken, többször futottak a Mátrában, készült róluk egy riportfilm, és elindították a Nippon Zengo szakosztályt is.


Ahhoz képest, hogy az egyesület eredményei milyen példásan alakulnak, meglehetősen szerény körülmények között kell folytatniuk a felkészítő munkát. Nemrég a Rákóczi úti iskola kihasználatlan épületének folyosóját borították végig tatamival, és ott edzenek sportolóik. Ennek ellenére az olyan kitartó és tehetséges versenyzők, mint Mező Lili, Szabó Zsófi, Palásti Kristóf vagy Fekete Farkas Mór sorra szállítják a nemzetközi sikereket. Az egyesületnél folyó edzésmunkára már külföldön is felfigyeltek. Sensei Agócs Tibornak is ajánlottak már állást más országokban, de van olyan sportolójuk, aki több ezer kilométerről jött Jászberénybe, hogy itt fejleszthesse karate-tudását.

 

alt




Az egyesület folyamatos fejlődését mutatja, hogy Antal Regina vezetésével elindították a Nippon Zengo szakosztályt, Notheisz János pedig a Triatlon-túra és mountain bike szakosztályt vezeti az Yakuzák SE szárnyai alatt. Rendszeresen megjelenő újságuk az utókor számára őrzi eredményeiket és folyamatosan beszámol sikereikről, ugyanakkor közösségerősítő programokon is növelik a csapategységet. Japánba utazó versenyzőik támogatására befőttesüvegekben aprópénzgyűjtést szerveztek. Emellett ezer aláírást gyűjtöttek össze többek között az amerikai focisták segítségével is annak érdekében, hogy az egyesület további fejlődéséhez prezentálni tudják társadalmi támogatottságukat.

 

alt




Az aláírásgyűjtés nem titkolt célja volt, hogy az egyesület végre eredményeihez és taglétszámához mérten is méltó helyet kapjon a várostól. Azt nem tudni, hogy az aláírásgyűjtés, a sokadszori kérés, vagy a közelgő kampányidőszak hatotta-e meg az önkormányzatot, de fordulat állt be e téren. Szabó Tamás polgármester a múlt szerdai szülői értekezlet végén jelentette be, hogy a Korcsolya utca sarkán található, egykor volt konyha épületét az önkormányzat az egyesületnek adná használatba. Annak átalakításához, rendbehozatalához is biztosít ugyan forrást, de szükség lesz a szülők, sportolók összefogására is ahhoz, hogy az új székhely valóban megfelelővé váljon a sportág számára. Egyelőre csak elvi döntés született erről, de mind az egyesület, mind annak vezetősége és a szülők is bíznak abban, hogy a jó hír nem csak ígéret marad.

 

Rédei Panni
 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít