Menu

Apa figyelj rám!

2014-07-28 09:21:22

 

Múlt vasárnap délelőtt a Szabadtéri Színpadon lépett ismét a közönség elé Jászberényben Halász Judit, a kisgyermekes szülők nagy kedvence. Ha ő és zenésztársai érkeznek, mindig nagy az érdeklődés. Igaz, most nem telt meg a nézőtér teljesen, de akik eljöttek, jól szórakoztak a tikkasztó kánikula ellenére is.


A kicsik közül sokan a színpad előtt „csápoltak”, majd a perzselő Nap elől kicsit az árnyákosabb részre húzódva élvezték a szabadságot, az érdekes helyzetet apa, anya, vagy éppen a nagyik távolából. Táncoltak, szaladgáltak, a köveket szedegették, dobálták, kistestvérüket cipelték. S persze közben szólt a zene, a muzsika.


Halász Judit jól összeszokott csapattal, zenésztársaival lépett fel most is. A kíséretét Anti Tamás gitáros énekes, Barta Tibor billentyűs, Födő Sándor basszusgitáros, FODO, aki dobos, de több dal szerzője is, és Móricz Mihály gitáros adta, akik persze énekeltek is vele. A jól ismert, fülbemászó gyermekdalok csendültek fel Csudálatos Maryről meg az almaszószról, és a Helikofferről is hallhattak a gyerekek. A dalok szóltak a testvérekhez, a művész énekelt a nagymamákról, meg arról, hogy minden felnőtt volt egyszer gyerek, és csak az képes megőrizni jó viszonyát az új generációkkal és átadni tudását, tapasztalatát, aki nem felejtette el saját gyerekkorát.


A koncert főként az Apa figyelj rám című, 2011-ben megjelent Halász Judit-album dalait elevenítette fel. A produkcióból nem maradtak ki a gyerekek sem, aki akart közreműködött, s együtt énekelt az énekessel, a zenekarral és válaszolt a művész kérdéseire. Persze a szülők és nagyszülők nem hagyták ki, hogy a Hull a hó és hózik, Micimackó fázik - refrént együtt énekeljék az előadóval és gyerekeikkel. Mert bizony ők is jól szórakoztak és a taps erejét is ők adták meg, ráadásra bíztatva ezzel az előadókat.


KE

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít