Menu

In memoriam dr. Incze Laura

2014-07-28 09:24:47

 

Hosszan tartó betegség után a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház egyik kiváló dolgozója, dr. Incze Laura neurológus főorvos múlt hét szerdán örökre eltávozott közülünk.


Romániában 1976 szeptemberében szerzett általános orvosi diplomát, majd 1981-ben a pszichiátria, 1991-ben pedig neurológia szakorvosa lett. Tizenegy évig Románia különböző egészségügyi intézményeiben dolgozott, 1988-ban települt át Magyarországra, Jászberénybe, ahol neurológus főorvosként tett a betegekért.


Munkáját mindig körültekintéssel, a betegek iránti nagy tisztelettel látta el. Szakmai tudása kiemelkedő, munkabírása egyedülálló volt, amit igazol, hogy súlyos betegen, még halála előtt egy hónappal is gyógyított. Orvosi tevékenységét a nagyfokú precizitás és lelkiismeretesség jellemezte, munkatársai szerették és tisztelték elhivatottságát, mindent megtettek azért, hogy a nehéz időkben is segítsék őt orvosi munkája végzésében.


Komoly, következetes, határozott egyéniség volt, aki saját magától és munkatársaitól is megkövetelte a példás munkát, mely a betegek gyógyulását szolgálta. Hivatástudata, elkötelezettsége példaként állhat valamennyi egészségügyi dolgozó előtt.


Dr. Incze Laura 2011-ben, hatvanévesen a Város Napján közszolgálati életműdíjat kapott. Saját kérésére rokonai a sepsiszentgyörgyi családi sírboltban helyezik örök nyugalomra.
 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít