Menu

Augusztus 31. - vasárnap: VII. Zagyvamenti Maraton

2014-08-29 16:22:25

 


A Jászberényi Triatlon Egyesület augusztus 31-én, vasárnap immár hetedik alkalommal rendezi meg a Zagyvamenti Maraton elnevezésű versenyét, melynek célja: A futás népszerűsítése Jászberényben és környékén. A jászberényi futók és barátaik találkozása, Jászberény városának megismertetése a más városokból érkezett futókkal.

A versenyzőket a jelzett napon a Szántai kertbe (Pethes Imre u. a Ferencesek tere mellett) várják, ahol a rajt és a cél lesz. Itt öltöző, zuhanyzó és értékmegőrző is a versenyzők rendelkezésére áll. A futók az alábbi távokon versenyezhetnek egymással: maraton (42,2 km), félmaraton (21,1 km), félmaraton párban (2x10,55 km), valamint 4 km.



Rajtok:

9.00 óra: maraton, félmaraton és félmaraton párban

9.10 órakor: a Zagyvakerülő 4 km


Nevezni még a helyszínen is lehet:

Zagyvakerülő: 2 000 Ft,

Maraton és félmaraton 4 000 Ft

Félmaraton párban (személyenként) 4 000 Ft


Amennyiben a futó az egyéniben is indul és párosban is versenyez – első futóként – csak az egyéni (maraton vagy félmaraton) nevezési díjat kell befizetnie, párosban már nem kell külön fizetnie.


Díjazás: maraton, félmaraton és félmaraton párban kategóriákban az első három helyezett ajándékban részesül, a célba érők pedig egyedi befutóérmet kapnak. A legidősebb és legfiatalabb résztvevő különdíjat kap. A Zagyvakerülő verseny legjobbjai érem és oklevél díjazásban részesülnek.


A célba érést követően minden előnevezett futót bográcsos ebédre várnak a szervezők.

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít