Menu

Jászberényben készült el a tízmilliomodik Electrolux Ergorapido kéziporszívó

2014-08-31 13:47:07


 


Tíz éve, 2004-ben született meg az Electrolux Ergorapido 2in1 kéziporszívó, s csütörtökön délelőtt a jászberényi Electrolux porszívógyárban gördült le a futószalagról a tízmilliomodik készülék. Az Argentínától Jemenig a világ több mint 70 országában értékesített porszívó nem véletlenül lett milliók kedvence: úgy forradalmasította az unalmas takarítást, hogy közben bebizonyította, egy porszívó is lehet szép.



Különleges születésnapi eseménynek adott otthont az Electrolux jászberényi porszívógyára csütörtökön. A magyar gyáregység 2013 év végén kezdte meg az újgenerációs Ergorapido 2in1 kéziporszívók gyártását, és most a tízmilliomodik készülék összeszerelésével ünnepelte meg a porszívó tízedik születésnapját.


– Büszkék vagyunk arra, hogy erre a jeles eseményre Magyarországon, a jászberényi Electrolux porszívógyárban kerülhetett sor. A porszívógyár megalakulása óta sok sikert ért el, de a mai nap talán az egyik legjelentősebb a gyár jövője szempontjából is, hiszen azzal, hogy az újgenerációs Ergorapido gyártását már Jászberényben kezdhettük meg, bebizonyítottuk, hogy nemcsak minőségben, szállítási rugalmasságban, eredményes fejlesztésben versenyképes a jászberényi porszívógyártás, hanem a költséghatékonyság területén is – mondta az ünnepségen Vass Attila, az Electrolux Háztartási Kiskészülékek Szektorának alelnöke, aki Curt Nyberggel, az Electrolux Háztartási Kiskészülékek Szektor termékfejlesztésért és innovációért felelős vezetőjével együtt indította el a tízmilliomodik Ergorapido legyártását.


Vass Attila köszöntőjéből az is kiderült, hogy a jászberényi gyárban hét év kellett az első 10 millió porszívó legyártásához, majd újabb hat esztendő, hogy már a 20 milliomodik termék is elkészüljön. A következő 10 millió porszívó pedig öt év alatt készül el. Az alelnök beszéde végén megköszönte a beszállítók és valamennyi porszívógyári kollégája munkáját. – Csak így, együtt tudtunk és tudunk a jövőben is sikeresek lenni – mondta Vass Attila.


Curt Nyberg az Ergorapido kifejlesztésének állomásairól is szólt. Elöljáróban megjegyezte, ha valaki tíz évvel ezelőtt azzal áll elő, hogy egy új porszívóval 2014-re ilyen sikereket érnek el, akkor azt gondolta volna, hogy az illető álomvilágban él.


– Mindig tudtuk, hogy a vásárlók a napi takarításhoz nem szeretik a szekrényből előpakolni, majd összeszerelni porszívójukat, ha takarítaniuk kell. Ezért olyan készüléket akartunk tervezni, ami praktikusan mindig kéznél van és van olyan szép, hogy nem kell szekrénybe rejteni. Az elmúlt tíz évben büszkén tapasztaltam ismerőseim körében is, hogy az Ergorapido tulajdonosok lelkesen mutogatják készüléküket másoknak, ami – valljuk be – porszívók esetében nem igazán jellemző. Ezt a lelkesedést ráadásul a fiatalok esetében is felfedezem, így bízom benne, hogy az Ergorapidot nem csak az Y, de a Z generáció tagjai is használni fogják” – mondta Curt Nyberg az első Ergorapido modell tervezéséről.

alt

Vass Attila (balra) és Curt Nyberg munka közben is bemutatták az Electrolux Ergorapidot


Az elmúlt tíz évben azután kiderült, hogy az Ergorapido tíz év alatt páratlan sikert ért el, a kézi porszívók körében trendteremtő és piacvezető lett. A 2004-es bemutatkozása óta az Electrolux Ergorapido három generációja összesen 45 modellváltozatban került forgalomba. Az új modellek megőrizték azokat az alaptulajdonságokat, amelyek az első Ergorapidot népszerűvé tették, de minden modellfrissítés olyan újításokkal is büszkélkedhetett, amelyek még szerethetőbbé tették a készüléket. A felhasználók tíz éve élvezhetik a kétfunkciós (beépített morzsaporszívós) működés praktikusságát, miközben a porszívók hatékonysága még jobb lett. Praktikussága mellett az Ergorapido izgalmas formatervezésével is felhívta magára a figyelmet, amellyel az elmúlt években számos szakmai elismerést érdemelt ki. A kéziporszívó viszont nem csak a design szerelmeseit hódította meg, hiszen az egyes modellek széles színválasztékában – a rózsaszíntől a dinnyepiroson és csokoládébarnán át a feketéig – mindenki megtalálta az ízlésének megfelelőt.


Az Electrolux a világ több mint 70 országában értékesíti az Ergorapido modelleket, Európát a jászberényi gyár látja el. A legtöbb designer kéziporszívó eddig az Egyesült Államokban, Franciaországban és Japánban talált gazdára. A tízmillió porszívó egyébként egymás mögé fektetve éppen a Tokió New York távolságnak felel meg.


Az ünnepi köszöntőket követően a Quartzbox csapata az Ergorapidoról készített látványos homokanimációját tekinthették meg az ünnepis esemény résztvevői. Ezt követően betolták a színpadra az emeletes ünnepi tortát, melyet Vassa Attila és Curt Nyberg szelt fel, s a résztvevők a rendezvény végi állófogadáson meg is kóstolhattak. Előtte azonban még részesei lehettek egy gyárlátogatásnak.


Szántai Tibor



10 érdekesség a 10 éves Electrolux Ergorapidoról:


1. Egy Electrolux Ergorapido 207 darab alkatrészből áll.

2. A jászberényi Electrolux porszívógyárban 25 perc alatt készül el egy új Ergorapido.

3. Az első Electrolux Ergorapido Svédországban került forgalomba.

4. A legújabb Electrolux Ergorapido modelleket elsőként Japánban mutatták be.

5. Az Ergorapido számos színváltozata közül az antik ezüst a legnépszerűbb.

6. Az Ergorapido speciális kiadásokban is készült: az Electrolux az OPI márkával együttműködve három OPI körömlakk színében is gyártotta a porszívót.

7. Az Electrolux Ergorapido egyre zöldebb: az újgenerációs Ergorapido modellek gyártása során a vállalat folyamatosan csökkenti a festett műanyag alkatrészek számát, miközben növeli a környezetkímélőbb lítium-ion akkumulátoros készülékek arányát.

8. Nem a homokanimáció az első művészeti alkotás, amiben az Ergorapido szerepet kapott: a svéd művész és designer, Tobias Allanson 2011-ben papír animációs előadásában szerepeltette a porszívót.

9. Az Electrolux Ergorapido divatbemutatón is részt vett: 2008-ban a Sao Paolo-i Divathéten
a nemzetközileg elismert divattervező, Gloria Coelho mutatott be egy Ergorapido ihletésű kollekciót.

10. Az Electrolux Ergorapido 10 év alatt több mint tíz design díjat gyűjtött be: háromszor kapta meg a legrangosabb formatervezési elismeréseknek számító Red Dot, Plus X és iF Design Díjakat is.

 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít