Menu

Jubileumi lecsófőző-verseny a Neszűrben

2014-09-23 09:49:04

 

Szeptember 6-án, szombaton immár tízedik alkalommal rendezte meg a Neszűr 8-as dűlőjében a MINI ABC-nél lecsófőző-versenyét Szíjártó József. A jubileumi rendezvényre kiderült az ég is, így a 14 csapat remek időben kezdhette meg a főzést. A körítés is méltó volt az esemény rangjához, hiszen triálos, valamint kutyás bemutató is várta az érdeklődőket.


Babucs Péter, a tavalyi esztendő magyar junior triál bajnoka nagy sikert aratott, amikor „átkerekezett”, pontosabban átugratott egy hosszabb farakáson. Persze az sem volt semmi, amikor több egymásra helyezett raklapra ugratott, majd onnan egymás mellett fekvő embereken is. Öten is vállalták a mutatványt, de Péter valamennyiük életét meghagyta, nagy biztonsággal ugratott át fölöttük.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




A triálos bemutató után a kutyások következtek. A Szabó Gábor vezette jászberényi mentőkutyások a fegyelmező gyakorlatok után a romkeresést is bemutatták. A kutyákon a teljesen ismeretlen környezet sem fogott ki, rövid időn belül megtalálták az elbújtatott segítőket. A B-Dog Sport képviselői is bemutatóztak. Ők az idei világbajnokságra készülnek, bizonyítván, hogy a berényi kutyások minden téren megállják helyüket a világban.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




Közben a főzés nagymesterei sem tétlenkedtek. A bográcsokban és tárcsán is készült a nap fő eledele, a lecsó. Ahogy az előző kilenc évben, úgy most is sokféleképpen készítették el ezt a magyar népi ételt a csapatok. Volt csikós lecsó, kolbászos lecsó, valamint tökös és magyaros is. Készült tarhonyás és gombás-kolbászos, tüzes és titkos lecsó is. Közhely ugyan, de a zsűrinek valóban nem volt könnyű dolga. Különösen azután, hogy az úgynevezett tüzes lecsót megkóstolta, amely hétféle paprikát is tartalmazott…


A döntést azonban ez sem gátolta meg, s az eredményhirdetés során kiderült, hogy a legjobb lecsót a jubileumi főzőversenyen a Jobbik Jászberényi Szervezetének csapata készítette. Második a BNV, harmadik a Tinik csapata lett. Különdíjat kapott a mentőkutyások csapata (felajánló: Yoko), a B-Dog Sportegyesület (Jászcolor), a Tökösök (Kalla Pál), a Borgyógyászat (Vincellér Étterem), a Tinik (Mizse Motel), és a Huligánok (Jászmetál). A gyerekek pedig a Pataki pék által felajánlott süteményeket fogyaszthatták le.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




Tizedszer is nagyszerűen sikerült a neszűri lecsófőző-verseny, s remélhetőleg a következő évtizedben is rendszeresen találkoznak majd a főzés szerelmesei az lecsófőző-versenyeken. Így legyen.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít