Menu

Baráth László – „Eljött az idő”

2014-09-23 16:07:21

 

 

Az Összefogás Jászberényért polgármesterjelöltje, Baráth László kedden délelőtt az „Eljött az idő” című kiadványukat ajánlotta sajtótájékoztatóján a jászberényi polgárok figyelmébe. Ebben közzé teszik programjuk fő gondolatait, mégpedig kilenc téma köré csoportosítva.


Az Öszefogás Jászberényért polgármesterjelöltje ahogy szokta, úgy most is írásos anyaggal várta sajtótájékoztatójára a média képviselőit. Ennek kiegészítéseként elmondta, hogy a város képviselet elsősorban a városvezetés felelőssége. Véleménye szerint a város új vezetésének társadalmi szerződést kell kötnie az itt élőkkel ahhoz, hogy a következő időszakban politikamentesen, csak a városért dolgozzanak eredményesen a település megválasztott vezetői. Ehhez pedig szükséges a folyamatos kapcsolattartás is.


Baráth László kiemelte, hogy mindenki felelőssége, hogy elmenjen szavazni. Aki nem szakít időt a voksolásra október 12-én, az ugyanis elveszíti a lehetőségét arra is, hogy kritikával illesse a város újonnan választott vezetőit.


Az alábbiakban változtatás nélkül adjuk közre azt a sajtóanyagot, amelyet Baráth László sajtótájékoztatóján kiosztott.


Szántai Tibor



Gondolatok az „Eljött az idő” című kiadványunkhoz


Mottó: „Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg.” (Lao-ce)



Az Eljött az idő című kiadványunk várhatóan minden lakás postaládájában megtalálható lesz néhány napon belül. A belső két oldalán az Összefogás Jászberényért programjával ismerkedhet meg az olvasó. Gondolatainkat kilenc téma köré csoportosítottuk.  Kilenc olyan téma, ami egy város életében egyformán fontos és nélkülözhetetlen. Ahhoz, hogy az olvasó értelmezni tudja program elemeinket, vissza kell utazzunk egy kicsit a múltba.


Emlékezzünk: Nem is olyan túl régen a jászberényi kórházban országos és nemzetközi hírű orvosok végeztek kutató és gyógyító munkát, a Főiskolán szintén tudományos munka folyt. Vagy gondoljunk általános iskoláinkra, középiskoláinkra, melyek országos ranglistán előkelő helyet foglaltak el. Kisvárosok körében az egy négyzetméterre eső műszaki értelmiségiek száma talán a legnagyobb volt. És közben 35 ezres lélekszámú városról álmodoztunk.


Mi a helyzet ma?


Előre bocsájtom, egy olyan időszakról beszélünk Magyarországon, amikor az éppen regnáló kormány az elmúlt 24 év legnagyobb lehetőségét kínálta Jászberénynek. A város vezetése ezt a lehetőséget bűnös módon elszalasztotta. Folyamatosan csökken a városban lakók létszáma, jelentősen csökken a hozzáadott értékű munkahelyek száma. Hol vannak szakmunkásaink, mérnökeink, orvosaink? Egyre nagyobb a funkcionális analfabéták száma. Miközben meggondolatlanul, rossz minőségben költünk el milliárdokat, arany áron vásárolunk ócskavasat. A folyamatok átláthatatlanok, nincs igazából semminek felelőse, hiányzik a számonkérés. Csökken a város belső forgalma, az emberek egyre szegényebbek.    Ezen a képen az sem segít sokat, hogy értékes fáinkat kivágva újra betonozzuk és térkövezzük az egész várost. A központi parkunkból közteret csináltunk, de kétségkívül „jobb lett, mint volt”. Az utcák tisztábbak, nekem a Zagyva parti sétány és a díszkivilágítás kimondottan tetszik. De ettől még a város rossz pályán van.


Programunkkal ezekre a problémákra kínálunk megoldást. Célunk Jászberény fejlesztése, a jász identitás védelme. Őseinktől megörökölt várost élhető és szerethető formában kívánjuk átadni utódainknak. Ezt szolgálja programunk. Küzdünk Jászberény lakosságának érdekérvényesítésért, azért, hogy Jászberény város érdekeit ne írhassa felül sem egyéni, sem cég, sem pártérdek.


Nem vagyunk naivak. Pontosan tudjuk, amennyiben a bizalmat megkapjuk, hosszú és nehéz munka vár ránk


A kérdés: Eljött-e már ennek az ideje?


Ezt október 12-én Jászberény lakói fogják eldönteni. Reményeim szerint, egyszerre lesz az ész és a szív döntése.


Következő szakaszban szeretném megismételni válaszaimat, azokra a kérdésekre, amit bárhová megyek újra és újra feltesznek nekem.


Első kérdés:


Közismert, hogy Ön az elmúlt négy évben tiszteletdíját rászorultaknak adományozta. Utolsó képviselőtestületi ülésen a világbajnokságra induló mentőkutyásoknak ajánlotta fel tiszteletdíja felét, várva, hogy majd követik. Ha Ön bizalmat kap a polgármesteri posztra, folytatja ezt a szokását, tudva, hogy a polgármesteri fizetés minimum bruttó félmillió forint?


Válasz: Természetesen. Az elmúlt években mást sem hallottam, mint azt, hogy keresztényi, polgári, senkit sem hagyunk az útszélén. Az európai kultúrához az is hozzátartozik, hogy azok az emberek, akik megtehetik, ha tudnak, segítenek elesett társaikon. Egy kisváros polgármestere pedig, ha megkapta ezt a megtisztelő bizalmat, mutasson példát. Ez nagyon fontos. Ezért én ebben az esetben felajánlom az első éves fizetésem teljes összegét a rászorulóknak, a jászberényi karitász szervezeteken keresztül.


Második kérdés:



Ön az elmúlt sajtótájékoztató alkalmával kihívta Jászberény polgármesterét egy vitára. Kérem, egy szóban válaszoljon: polgármester úr reagált a kihívásra?


Válasz: Nem.


Harmadik kérdés: Miért párton kívül?



Válasz: Ha a pártok létezésének célját a politika tudomány oldaláról vizsgáljuk, és igyekszünk leegyszerűsíteni azt, láthatjuk nincs másról szó, mint folyamatos harcról a hatalommért.


Tehát könnyen beláthatjuk, hogy bármely párt országos érdeke bármikor felülírhatja bármely település vagy város érdekeit. Jászberény ezt elég látványosan megtapasztalhatta az áprilisi országgyűlési választáson. Az akkor két legnagyobb párt egyike sem indított jászberényi jelöltet.


Egy átmeneti korban, mint amiben véleményem szerint élünk, ahol a pártok nem árkot ásnak, hanem szakadékot robbantanak egymást között, adódik a megoldás: a harmadik oldal. Egy olyan civil szervezet, mely képes a politika érdekeit összehangolni a város érdekeivel és menedzselni, vezetni azt.


És utoljára egy állítás: Ha nem kormánypárti jelöltre szavazunk, akkor nem kap a város pénzt. 


Válasz: Ez már manipuláció, de úgy is fogalmazhatunk, hogy egy valótlan állítás (és remélem így sikerült úriembernek maradnom).


Emeljünk ki három érvet a sok közül:


- Az elmúlt években az erős vezetéssel bíró, jól menedzselt városok ellenzéki pozícióban ugyan olyan látványosan fejlődtek, mint saját kormányuk esetén. Ráadásul mi nem vagyunk kormány ellenzéki erő, mi a városért tenni akaró és tudó emberek vagyunk. Lokálpatrióták.


- A következő évekre az Európai Uniótól megkapott pénzeket már leosztották régiókra, megyékre, járásokra. Ezt rendeleti, törvényi úton be is biztosította a kormány. Tehát körülbelül pontosan látható, hogy Jászberény milyen nagyságrendű pénzzel gazdálkodhat a közeljövőben, ezért valóban nem mindegy, hogy kik és milyen hozzáértéssel fogják vezetni a várost.


- Számunkra a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy város polgármestere együttműködik országgyűlési képviselőjével, és kormányával legyen az bármely ideológia legitim képviselője.
 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít