Menu

Készül már a Justitia-szobor

2014-10-21 09:53:56

 

A Városvédő és Szépítő Egyesület két évvel ezelőtt javasolta, hogy a városháza tetejére vissza kellene állítani az egykoron ott volt Justitia-szobrot. Az 1839-ben megépült városházát díszítette a jeles hölgy, egyik kezében pallost, másik kezében egy mérleget tartva, annak jelképeként, hogy a mérlegelés és a jog szigorával való eljárást egyaránt fontosnak tartják ott, ahol emberek sorsáról döntenek, tetteiről mondanak véleményt. Eleink pedig a redemptio 100. évfordulóját 1845-ben úgy ünnepelték, hogy aranyozott pallost adtak Justitia kezébe, jelezve, hogy a városnak pallosjoga is volt egykor.
 
 

altA történelem során sok minden történt a városháza épületével és a Justitia-szoborral egyaránt. 1868. június 21-én nagy földrengés ejtette rémületbe az embereket, sok épület megrongálódott. A krónikában feljegyezték, hogy sok utórengés is kísérte a földmozgást. Aztán augusztus 20-án sokkal nagyobb rengés történt, mint amilyen az első volt. Hatalmas károk keletkeztek az épületekben. Mindegyik templom megsérült, de a városháza és tetején a Justitia-szobor is. Ezek helyreállítását akkor Sződy József építőmester végezte.
 

A város értékeit 1899-től képeslapok is megőrizték, a városháza tetején Justitia szobra messziről hirdette, hogy a jogegyenlőség, a mérlegelés, a bíráskodás egyaránt helyet kap az itt élők mindennapjaiban.  Ám Justitia sorsát egy szélvihar megpecsételte. 1947 decemberében, karácsony előtt pár nappal ugyanis óriási szélvihar pusztított a városban. A szobrot is ledöntötte, mely a bejárati kapu elé zuhant, s ízzé-porrá tört.

 

A szobor visszaállításának gondolata a Városvédő és Szépítő Egyesület tagjai körében már rég megfogalmazódott. A 2012-ben tartott Jász bál tiszta bevételét már erre szánták, de adományok gyűjtésébe is fogtak tervük megvalósítása érdekében. Az akkor kalkulált költség 12 milliós összegre rúgott, ami az egyesület lehetőségeit meghaladta. Ám hamarosan kiderült, a főtér és a jelesebb épületek felújítására is nyert Jászberény egy uniós pályázaton támogatást. Az pedig kézenfekvő volt, hogy a tervezett 430 milliós fejlesztés során, amikor épületet a padlástól a pincéig teljesen felújítják, korszerűsítik, célszerű a Justitia-szobor visszaállításáról is gondoskodni.
 

Így a tetőzet átvizsgálása során már arra is gondoltak, hogy a Justitia-szobrot tartó elemeket miként kell kialakítani. Szabó Tamás polgármestertől megtudtuk, hogy a felújítási programban helye lett a szobor visszaállításának is. Ehhez a Városvédő Egyesület meglévő forrásait is fel fogják használni, így megvalósulhat ez a tervük.
 

A szobor elkészítésére Tóásó Tibor kőszobrász mestert fel is kérték. A speciális helyszín, a stabilitás kérdésének alapos vizsgálata után el is készült egy szobor-terv, pedig a tényleges kivitelezés is elkezdődött. A mester felsőszentgyörgyi műhelyében már ott van az a kőtömb, melyből a szobor készül. Süttői mészkőből faragja a mester aprólékos munkával. A tömb most 5 tonnás, de mire megformálódik az istennő alakja,  3,5 tonnásra fogy el.
 

Sok képet ismerünk Justitia szobrokról kőből, bronzból egyaránt. A régi berényi szobor az aranyozott pallost az ég felé emelte. Most azonban egy másik – szintén gyakran látott – pozíció valósul meg, ami a stabilitást hivatott szolgálni. Nos, kardját a fölbe szúrva áll majd „szolgálati helyén” az új szobor.

 

alt


 

 

A 2,5 méter magas nőalak eszközei bronzból készülnek, melyeket egy szintén jászsági mester, művész, Szabó Imrefia Béla szobrász készíti. A kőtömbből a forma kibontása, a részletek kidolgozásának pillanatait már láthattuk Tóásó Tibor műhelyében. A finom csiszolás aprólékos munkáira is kell időt szánnia. A megbízása szerint november közepére kell elkészülnie az istennő alakjával, hogy a városháza rekonstrukciójának befejezésére a helyére kerülhessen Jászberényben.    

 

Kiss Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít