Menu

Egyenlő esélyekkel

2014-10-21 10:02:44

 

Szeptember közepén tartotta az Olajág-Jász Mozgássérültek Közhasznú Egyesülete az évente szokásos Esélyegyenlőségi Napját. A rendezvény ismét nagy érdeklődéssel zajlott az Ifjúsági Ház nagytermében közel háromszáz érdeklődő részvételével.
 

altA megjelenteket Pócs János országgyűlési képviselő és Szatmári Antalné, az önkormányzat humánerőforrás bizottságának elnöke köszöntötte. Szabó Tamás polgármester pedig ezúttal nem mint városvezető, hanem mint orvos volt jelen, és messzemenően részletes előadást tartott a vizelet-visszatartási problémákról.
 

 

A rendezvény sikeréhez hozzájárultak a Jászberényi Egészségfejlesztési Iroda, valamint a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház munkatársai is, akik egész nap ingyenes szűrésekkel várták az egyesület tagjait és a vendégeket. Az olajágasok ugyanis vendégül látták társszervezeteik képviselőit is, így érkeztek látogatók Taksonyból, Ceglédről, Nagykőrösről, Tápiószeléről, Budapestről, Szolnokról és Jászboldogházáról is.
 

 

A színvonalas programról a budapesti Kutyával az Emberért Alapítvány munkatársai gondoskodtak, akik bemutatót tartottak a segítőkutya-kiképzés rejtelmeiről. A rendezvény lebonyolításában az egyesületnek nagy segítségére voltak kitartó támogatói, a délutáni program részeként pedig felavathatták a Tescótól kapott társasjátékokat is.
 

alt

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít