Menu

Kapitányok, aradi vértanúk kertje

2014-10-21 10:27:14

 

A Margit-sziget oldalában a Városvédő és Szépítő Egyesület létesítette egykoron a Kapitány-kertet, hogy a valaha volt jászkapitányok emlékét megőrizzék. A kertet folyamatosan gondozták, csinosították. Tavaly ősszel arra gondoltak, hogy egy kicsit bővítik is. Így a Szent Klára Idősotthon kerítése mellett ültettek fákat az aradi vértanúk emlékére.

 

A Városvédő és Szépítő Egyesület minden év október 6-án, az 1848/49-es szabadságharc hősei és az aradi vértanúk emlékére is ünnepséget tart immár 27 éve. Ebben az évben azonban nem a Fehértói temetőben található emlékoszlopnál gyülekeztek az emlékezők, hanem a Kapitánykertben. Az elültetett fák már szépen növekedtek és egy emlékkő is elkészült, mely az 1849. október 6-án kivégzettek neveit őrzi.  Az aradi vértanúkét, és gr. Batthyán Lajos miniszterelnökét is, akit Budapesten végeztek ki 165 évvel ezelőtt. 
 

alt

 

A Nemzeti Gyásznapon tartott ünnepségen Szabó Tamás emlékezett a dicső történelmi pillanatokra, amikor úgy tűnt, hogy a magyar nép szabadsága, önálló államisága megteremthető. Népből nemzetté válhatott akkor a magyarság. Ám ez tartóssá nem vált, a történelem másként alakult. A polgármester arról beszélt, hogy az aradi tizenhármak megérdemlik az emlékezést, hiszen büszkén mentek a halálba. A közösség emlékezetében hőssé nemesültek. Olyan példaképpé váltak, akiktől érdemes és kötelességünk is tanulni.
 

Az emlékezés során Bolla János, az egyesület elnöke katonadalokkal idézte meg az 1848/49-es szabadságharc időszakát, és a Lehel Vezér Gimnázium Férfikara is közreműködött a műsorban. Az emlékkő avatására is sor került.  Bolla János elnök ezt követően beszámolt arról, hogy az egyesület milyen munkát végzett az aradi vértanúk emlékhelyének kialakítása során. Oszlopos tölgyet ültettek, és a hősök kivégzésének sorrendjében helyezték azokat el. Külön választva azokat, akiket golyóáltali halálra ítéltek, illetve az első felelős magyar miniszterelnök, gr. Battyányi Lajos emlékére állított fát, aki Budapesten, sortűz alkalmával vesztette életét. A fákat egyébként jászberényi jeles emberek ajánlották fel, s Rusvay György kertészetéből valók. Az emlékkő és a rajta lévő tábla is Tóásó Tibor kőfaragómester munkája.

 

KE

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít