Menu

Kövesse nálunk élőben az MTK-Budapest – Jászberényi RK női, bajnoki röplabdamérkőzés történéseit

2014-12-12 13:34:13

 


Az NB I es női röplabdabajnokság 15. fordulójában az újonc Jászberényi RK Budapesten, az MTK-Budapest vendégeként lép pályára. A pénteken 17.00 órakor kezdőd találkozó mindkét együttes számára nagyon fontos lesz, hiszen a csapatok azonos pontszámmal állnak a tabella 7. és 8. helyén. A találkozó történéseit nálunk élőben követheti.

Novemberben három alkalommal is megmérkőzött egymással az MTK-Budapest és a Jászberényi RK. A mérleg nyelve a mieink felé billen, hiszen kétszer győztek Deme Gábor lányai, míg a kék-fehérek egyszer diadalmaskodtak. A különbség csak annyi, hogy mi a két Magyar Kupa nyolcaddöntőt nyertük meg, míg a fővárosiak a jászberényi bajnokin bizonyultak jobbnak. Azaz, a mieink nyertek már az MTK-Budapest otthonában, s most a bajnoki vereségért kellene visszavágnunk. Ez nem lesz könnyű, hiszen a kék-fehérek az utóbbi időben szorgosan gyűjtögették pontjaikat, s a 14. forduló után beérték a mieinket. Mivel mindkét együttes az leső nyolc között szeretné zárni az alapszakaszt, így nagy jelentősége van a mai találkozónak. Főleg úgy, hogy a 9. helyen álló Kaposváriaknak 15 pontja van, azaz veszélyesek lehetnek mindkét együttesre.


A 15. forduló programja:


december 12. – péntek


17.00 óra: MTK-Budapest – Jászberényi RK

18.00 óra: MCM-Diamant-Kaposvár – Budaörsi DSE


december 13. – szombat

17.00 óra: UTE – Palota RSC


december 14. – vasárnap


17.00 óra: Aluprof-TF-Budapest – Linamar-BRSE

18.00 óra: Fatum-Nyírsuli – Albrecht MVSC-MISI

18.00 óra: TEVA Gödöllői RC – Vasas-Óbuda


A bajnokság állása a 14. forduló után:

1. TEVA Gödöllői RC 39

2. Linamar-BRSE 34

3. Vasas-Óbuda 32

4. UTE 29

5. Aluprof-TF-Budapest 28

6. Fatum-Nyírsuli 23

7. Jászberényi RK 18

8. MTK Budapest 18

9. MCM-Diamant-Kaposvar 15

10. Albrecht MVSC-MISI 7

11. Budaörsi DSE 5

12. Palota RSC 0

A TEVA Gödöllői RC és a Vasas-Óbuda egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.


MTK-Budapest - Jászberényi RK

 

MTK-Budapest: 3 Nagy Fanni, 4 Chován Ágnes, 7 Horváth Vivien, 8 Hackl Szilvia, 10 Lutter Eszter, 11 Molnár Anna, 12 Szalma Alexandra, 13 Győri Panna, 14 Dégi Barbara, 15 Bleicher Nóra, 17 Szabó Luca, 18 Bleicher Réka. LIbero: 6 Benko Bettina, 9 Tímár Edit.

 

Vezető edző: Szél Márta

 

Edző: Oláh János.

 

Jászberényi RK: 2 Kriegel Zsófia, 3 Iryna Brezgun, 4 Neizer Lili, 5 Szigediné László Rita, 6 Gulyás Vivien, 7 Bojana Tesevic, 8 Orbán Ágnes, 9 Ivana Gardovic, 10 Pető Tamara, 11 Pintére Andrea, 12 Korcsmár Karola- LIbero: 15 Lékó Lilla.

 

Vezető edző: Deme Gábor.

 

Edző: Litkei Gábor

 

Nem a legjobbak az előjelek, hiszen Deméné Fényes Zsanett munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tartott a csapattal, s a lányok közül a héten többen is lázas betegek voltak.



I. játszma

 

5-1: A hazaiak kezdenek jobban, Dégi és Lutter szerzi a pontjaikat.

 

7-4: Brezgun ütése a sáncról pályán kívülre pattan.

 

8-4: Gardovic ront yitást. Négy pont a hazaiak előnye az első technikai időnél.

 

9-6: Brezgun két jó megoldásával zárkózunk.

 

9-8: Jó Tesevic nyitás, majd Brezgun bomba. 

 

10-9: Pintér Andi is bemutta, hogy tud ütni.

 

12-9: Lékó Lilla fogad rosszul.

 

14-11: Háromszor is jó a hazai sánc, Dégi pedig beüti.

 

15-12: Gardovic pont, majd Brezgunt sáncolják le jól.


15-14: Brezgun javít, majd Gardovic adogatása is pontot ér.

 

16-14: Hálóba érünk, így a második technikai időnél kettő a hazaiak előnye.

 

16-15: rosszul forogtak a hazaiak.

 

 16-16: A hazaiak ütése pályán kívül, egyenlítünk.

 

18-16: Lutter hálós nyitása jó.

 

19-16: Dégi ejtése is pontot ér, Deme Gábor időt kér.

 

19-17: Dégit lesáncoljuk, Pintér ütése jó.

 

21-17: Most viszont jó Dégi ütése, akivel nagyon nehezen bírunk. Deme Gábor kikéri második idejét.

 

22-17: Molnár az újabb hazai pont szerzője.

 

22-19: Dégi ütése hosszú.

 

24-19: Rossz nyitásfogadás után hazai szett labda.

 

24-20: Gardovic ütése foghatatlan.

 

25-20: Lutter ütése a hálón megpattan és becsapja a mieinket. A hazaiaké az első szett.

 

Nem volt rossz a játék, de egy kicsit javulnunk kell, ha egyenlíteni akarunk. A hazaiaknál Dégi és Lutter játszik jól. Deme Gábor azt kifogásolja, hogy lassan játszunk. Reméljük a lányok megfogadják tanácsait.

 

MZK-Budapest - Jászberényi RK 1-0

 

II. játszma

 

1-0: Gardovicot lesáncolják.

 

2-0: Dégi ezúttal nem üt, hanem ejt, de azt is jól.

 

3-0: Lékó LIlla fogad rosszul.

 

4-0: Milnár könnyen üt el a sánc mellett.

 

5-0: Gardovic ütése pályán kívül landol. Deme Gábor időt kér.  Nem kis bajban vagyunk. Nincs a pályán olyan játékosunk, aki összekapná a csapatot.

 

5-1: Hosszú hazai nyitás.

 

6-2: Kriegel Zsófi ütése jó.

 

7-2: Tesevic nyitás a a hálóban.

 

7-3: Brezgunt kell üttetni, ő a leghatékonyabb.

 

8-3: Az első technikai időnél már öt pont a hátrányunk. Deme Gábor nagyon mérges, a lányok nem azt játsszák, amit megbeszéltek.

 

8-4: Pintér Andi "pöttyintése" pontot ér.

 

8-5: Jó a sáncunk is.

 

9-6: Egy-egy hiba mindkét oldalon.

 

9-7: Pintér nyitását "nyelik" le a hazaiak.

 

12-7: Gardovic ütése hosszú, a küölönbség ötre nőtt, Deme Gábor időt kér.

 

12-10: Jó sánc, jó ütések, ismét felzárkóztunk. 

 

13-11: Tesevic ütése pontos, Gardovic nyit.

 

13-12: Bleicher Réka ütött hosszút.

 

13-13: Újabb hiba a hazaiaknál, már egál van.

 

14-16: A második tecnikai időnél nálunk az előny.

 

17-17: Brezgun nyitása hosszú.

 

17-18: Visszaadják a kölcsönt a hazaiak, ők is nyitást rontanak.

 

17-19: Széles a hazai ütés, kettővel vezetünk.

 

19-19: Technikai hiba Gardovicnál.

 

20-19: Deme Gábor autot reklamál, sárga lappal figyelmeztetik.

 

21-19: Hosszú labdamenet után hálóba érünk.

 

22-19: Dégi ütése jó. Öt hazai pont sorozatban!

 

22-20: Pintér Andi ütése ér pontot.

 

23-20: Újabb technikai hiba nálunk.

 

24-20: Nem figyelünk a hálónál.

 

25.20: Rossz nyitásfogadás. Ez a szett is elment.

 

A szett sorsa 17-19-nél a kezünkben volt, ám ekkor rendre rossz döntéseket hoztak a lányok. Innen már nagyon nehét lesz fordítani, de közel sem lehetetlen. Egy kicsit kellene csak jobban összpontosítani, ahhoz, hogy szettet, szetteket nyerjünk.

 

MTK-Budapest - Jászberényi RK 2-0


III. szett 

 

1-0: Neizer nxit, de a pont a hazaiaké.

 

1-1: Gardovic végre úgy üt, ahogy tud.

 

1-2: Rossz hazai ütés.

 

1-3: Tesevic ejtése jó.

 

2-3: Dégi is pontosan üt.

 

2-4: Dégi nyitása hosszú.

 

2-5: Krigel Zsófi sáncol jól.

 

3-5: Most viszont lesáncolják Kriegelt.

 

4-5: Újra jó a hazai sánc.

 

5-5: Pintért is lesáncolják.

 

6-5: Hackl megmutatja, hogyan kell ütni.

 

6-6: Pető Tamara labdája is jó.

 

6-7: Lutter üt hosszút.

 

7-7: Pető Tamara nyitása is hosszú.

 

7-8: Kriegel Zsófi ütése pontos, az első techniaki szünetnél nálunk a minimális előny.

 

7-9: Pintér Andi küzdött meg a pontért.

 

7-11: Dégi ütése széles. Piros lap a reklamáló MTK-soknak. Még egy pont nekünk.

 

8-11: Hackl a hazai pontszerző.

 

9-11: Dégi újra pontosan céloz.

 

10-11: Lutter cseles megoldással szerez pontot.

 

10-12: Hálóban a hazaiak.

 

11-12: Dégi üt jól.

 

11-13 Ezt viszont elmérte a hazaiak 14-ese.

 

12-14: Bleicher R. nyitása a hálóban.

 

13-14: Dégivel nem nagyon bírunk.

 

14-14: Molnár egyenlít, Deme Gábor időt kér.

 

15-14: Tesevic kiüti a labdát a világból, vezetnek a házigazdák.

 

16-14: Tesevic a hálóban, újabb hiba.

 

 16-15: Kriegel Zsófi ütése hozza az újabb ponto.

 

16-16: Pető Tamara okosan üti a sáncra a labdát, s az a pályán kívlre pattan.

 

17-16: Lutter ejtése jó.

 

17-17: Kriegel Zsófi egyenlít.

 

18-17: Lutter ütése védhetetlen. 

 

18-18: Pintér ütése is jó.

 

19-18: Luttert csak egyszer tudjuk sáncolni.

 

20-18: Hackl is pontot szerez.

 

20-19: Gardovic ütése pattan a sáncról pályán kívülre.

 

21-19: Hackl ezt sem hibázza el. Deme Gábor időt kér.

 

22-19: Molnár az újabb hazai pontszerző.

 

23-19: Technikai hiba nálunk.

 

23-20: Gardovic ütése jó.

 

23-21: Hosszú játék után lesáncoljuk a hazaiakat. Szél Márta időt kér.

 

24-21: Dégi ütése után meccslabdája van a hazaiaknak.

 

24-22: Az elsőt hárítjuk.

 

24-23: Dégi ütése kint.

 

25-23: Tesevicet lesáncolják. Nyer az MTK-Budapest 3-0-ra.

 

Ebben a meccsben sokkal több volt. Mindhárom szettben a végén kerekedett felül a hazai csapat. Míg náluk voltak kiemelkedő teljesítmények - Lutter, Dégi és Tímár - addig nálunk nem volt a csapatnak vezéregyénisége, aki vitte volna magával a többieket. Nagyon sok könnyű ponttal tettük könnyebbé a hazaiak dolgát, s nehezítettük a magunkét. Ez az MTK-Budapest a fővárosban sem lett volna verhetetlen, ha kiegyensúlyozottabb játékot nyújtunk. Sajnos csapatunk hullámvölgybe került, s nagyot kell javulni a jövő heti, UTE elleni mérkőzésre.

 

MTK-Budapest - Jászberényi RK 3-0

 

Köszönöm figyelmüket. Sajnos ezúttal nem tudtam jobb hírekkel szolgálni, de remélem legközelebb minden jobban sikerül.

 

Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít