Menu

Elégedetten érkezett a Mikulás Gyimesfelsőlokra

2014-12-17 15:17:37

 

Ötödik alkalommal látogatott el a jászberényi Mikulás Gyimesfelsőlokra, hogy az ott élő gyerekek Szent Miklós napját kicsit boldogabban köszönthessék. A Mikulás szánját most is jászberényi, jászkiséri jó szándékú emberek töltötték meg.


Bár, rénszarvas-szán helyett két csordultig pakolt furgonnal és több autóval érkezett a Mikulás a hófödte gyimesi hegyek közé, a rakomány bőségesen kárpótolta a gyerekeket. A helyiek vendégszeretete pedig ismét meleg takaróként ölelte át azokat, akik vállalták, hogy elkísérik a Mikulást és ajándékait a Jászberénytől majd 700 kilométerre lévő testvérvárosunkba. Bár a küldöttség korán indult, a késő esti köd már aludni tért a Gyimes völgyében, mire az utolsó jászsági vendég is megérkezett Felsőlokra.


Másnap, Szent Miklós köszöntésére gyűltek össze a helyi iskolások, akik közül a legkisebbek, az előkészítősök készültek műsorral. Biztos tanítói kéz vezette a kicsiket a színpadon, így nagy taps fogadta a nézőtérről az apróságok előadását. Ekkorra már a kultúrház színpad előtti részén nagy halomban álltak az ajándékok, mellettük több száz piros mikuláscsomag várta, hogy gazdára találjon.


Mint minden évben, a szervezőknek most is ajándékkal kedveskedtek a vendéglátók, majd Tímár Zsombor-László gyimesfelsőloki polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a szív, a lélek és az emberek iránti szeretet vonzza Gyimesfelsőlokra a küldöttséget és lélekben mindazokat, akik apró ajándékokat küldenek az ott élő gyerekek számára.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




- Szerencséjük van a gyimesfelsőloki gyerekeknek, hiszen hozzánk a jászberényi Mikulást küldte Szent Miklós, hogy elhozza a Jászság szeretetét közénk – fogalmazott köszöntőjében Tímár Zsombor-László, aki a helyi gyerekek nevében mondott köszönetet a jászberényi városvezetésnek, a vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik kisebb vagy nagyobb mértékben, de hozzájárultak az ajándékozás megvalósulásához.


Ezt követően Czinege Károly adta át a helyi iskolának azt a nyomtató és szkenner készüléket, melyet családja nevében vitt el Gyimesbe. Emellé Szarvas Attila – aki gyakran megfordul azon a tájon, és most is egy közel kéttonnányi rakományt küldött tartós élelmiszerek és ruhák formájában Felsőlokra – felajánlotta, hogy ingyenesen karban tartja és szükség esetén szereli a gépet, melyhez tartalék festékpatront is kapott az iskola. A Domokos Pál Péter Általános Iskola igazgatója, Máté Zoltán mondott köszönetet a nyomtatóért és a könyvadományokért, melyeket kaptak.


Idén Szabó Tamás polgármester is elkísérte a küldöttséget Gyimesbe, aki korábban ígéretet tett arra, hogy újraválasztott polgármesterként Gyimesfelsőlokra vezet majd első útja a testvérvárosok közül. Ígéretét teljesítve pedig köszöntőjében egy autóbusznyi felsőloki kisiskolást meghívott a jövő évi Zoo-táborba Jászberénybe. Miután Kocsán László főszervező rövid és velős beszédében Isten áldását kérte a jelenlévőkre, színpadra lépett a Berényi Színjátékos társaság, akik külön erre az alkalomra készültek egy Mikulás-műsorral. Horváth Julianna, Kormos László, Keskeny Dávid, Kis Dorina, Kiss Réka, Pócz István és a Mikulás állandó szerepében Zentai Zoltán vállalták az utat és adták bele minden tehetségüket az előadásba, hogy valóban örömtelivé varázsolják a csángó gyerekek mikulásnapi délutánját. Osztatlan sikerüket követően nem maradt más hátra, mint a szaloncukor-eső és az ajándékok szétosztása. Minden gyermek számára (beleértve az óvodásokat is) jutott mikuláscsomag, plüssjáték, és egy doboznyi meglepetés, így a Mikulás elégedett mosollyal nyugtázhatta, hogy ismét eleget tett feladatának.

 

Rédei Panni

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít