Menu

Könyves csütörtök - olvasósarkok a parkban

2015-06-12 13:05:09

 

A 86. Ünnepi Könyvhét alkalmából már hetedik éve rendezték meg idén is a jászberényi könyvtárosok a Könyves Csütörtököt. A korábbiakhoz hasonlóan most is kiváló helyszínt találtak a rendezvénynek a Zagyva-sétányon és a mozi előtti parkban.

 

A könyves csütörtök borítóját már korán reggel felütötték a Jászberényi Városi Könyvtár munkatársai, és elkezdték fölállítani a standokat, a fák árnyékában kialakítani a kis szabadtéri olvasó zugokat. Kitelepítették a kölcsönzést is, a Zagyva sétányon pedig a lassan csordogáló békanyál mellett lehetett átlapozni a napilapokat. A készülődés sokak figyelmét magára vonta, akik a piacra vagy éppen munkába siettek, akarva-akaratlanul megálltak az egyre szaporodó könyvkínálatot mutató pultoknál. Váltottak néhány szót a könyvtárosokkal vagy csak átböngészték a kínálatot, hátha van a kötetek között olyan, amivel az otthoni könyvtár gyarapítható. A vásárláshoz nem kellett nagyon a zsebek mélyére nyúlni, becsületkasszás alapon bárki annyit bankjegyet tett le választottjáért cserébe, amennyit méltónak érzett, vagy épp, amennyit tudott. Válogatott is rendesen apraja-nagyja, a nap végére szépen megcsappant a kínálat a könyvtár selejtezésre ítélt köteteiből, melyek helyére a befolyt összegből újabbak kerülhetnek majd.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon

 

 

Ahogy lapozgattuk az órákat, úgy cserélődött a pultok között sétáló közönség. A reggeli órákban a dolgukra sietőket dél körül az iskolások, a vetélkedőkön részt vevő csapatok, sőt az apróbb óvodás csoportok váltották. Kora délután kicsit csendesedett a forgalom, hisz az első igazi meleg napok egyikén inkább az ebéd utáni sziesztáját töltötte a többség, valahol a hűvösben. Délután azonban a jászsági könyvek bemutatójával együtt ismét meglódultak az érdeklődők, egyre többen válogattak a könyvek között. Sokan éltek az ingyenes beiratkozás lehetőségével is, több mint száz regisztrálót számoltak össze a rokokó szobrok megnyúló árnyékától nem messze felállított pultnál a könyvtárosok. A stafétaolvasás sem volt népszerűtlenebb, mint tavaly, a szabad levegőre vágyó irodalomtanárok idén is szívesen terelték ki diákjaikat, hogy Nyáry Krisztián legújabb könyvéből olvassanak föl részleteket. Kerekné Mihalik Juditnak, a Hamza Múzeum munkatársának köszönhetően a Történetlánc csodás képes illusztrációt adott, a sokak által írt mindannyiunk története pedig elolvasható itt.

 

Akinek esetleg nem lett volna elég a könyves csütörtök kínálta program, az később átsétálhatott a Trianon emlékműhöz az Apponyi térre és meghallgathatta Szentesi-Zöldi László Nemzeti Összetartozás-napi beszédét, melyben arról értekezett, mennyivel egészségesebb lenne nekünk határainkon innen rekedt magyaroknak, ha túltennénk magunkat a Trianon miatt elszenvedett veszteségen és megpróbálnánk abból boldogulni, amink maradt. Egy gyors koszorúzás után visszatérve a mozihoz, annak galériáján új kiállítást nyitottak a szervezők. Tóth-Kovács József a Vajdaságból származó festőművész képeihez a Palotásy János Zeneiskola tehetséges növendékei és tanáraik adtak zenei aláfestést. Epilógusként pedig mintegy keretbe foglalva a Könyves Csütörtököt és Nemzeti Összetartozás Napját, Márai Sándor Füves könyvének színpadi adaptációját adta elő Benkő Nóra, hegedűn közreműködött Baranyi Zoltán. Bár a Medve Színpad produkciója a Déryné Rendezvényházban fájón kis létszámú közönség előtt valósulhatott csak meg, Márai szavai mégis utat találtak a közönséghez.

 

A könyves csütörtök hetedik kötete ezzel ugyan véget ért, de a szerzők ígérik a folytatást. A várható megjelenés 2016 május végére tehető.

 

Rédei Panni

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít