2015-07-03 11:45:41

 

Nem könnyű olvasmány Sebők Balázs újabb könyve, amely nemrég jelent meg Szolnok megye szocialista iparosítása (1950-1970) címmel. A Városi Könyvtárban a kiadó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatója, Csönge Attila mutatta be a kiadványt. Bevezetőjében élvezetes olvasmánynak mondta, s az is, hiszen olyan világba enged betekintést, amelyben sok olvasó élt, fiatalként dolgozni kezdett, s átélte azt a történelmi változást, ami 1945 után hazánkban és megyében is történt.


Csönge Attila kiemelte, hogy döntően levéltári források feldolgozásán alapul a 302 oldalas kötet tartalma. E források ma már kutathatók,1990 óta a bizalmas pártiratok is, így sokoldalú, igazán árnyalt képet kaphatunk az 1950 és 1970 között történtekről. A tartalmi gazdagságot a korabeli megyei sajtó írásai, a szolnoki, a jászberényi múzeum bőséges képanyaga is jól egészíti ki.


A kötet Szolnok megye szocialista iparosítását, annak társadalmi hatásait dolgozza fel. A megvalósultakat és a kudarcba fulladtakat, de a csak tervezetteket is. Az ország iparosítása a társadalmi szerkezet történelmi léptékű átalakítását is magával hozta. Ez Szolnok megyében is így volt, de számos problémát eredményezett, melyek megoldása hol így, hol úgy „sikerült”.


A könyvbemutatón a szerző, Sebők Balázs, a SZIE ABPK docense elmondta, hogy a szocialista iparosítás terve Sztálin ötlete volt, ami rövid idő alatt erőszakos társadalmi átalakítást eredményezett. Korábbi agrárország jellegét hazánk elvesztette, fejlett ipari ország meg nem lett. A munkanélküliség felszámolása azonban – a vizsgált időszakban – nagymértékben sikerült.  Hatalmas belső vándorlás történt ezen időszakban, és a nők munkába állása is szinte teljessé vált.


Az 1950-es tervekben az egész ország tekintetében megalomán elképzelések voltak jellemzőek – hangsúlyozta a szerző. A megye korábbi agrárjellegét jelentősen átalakította, még akkor is, ha tudjuk, hogy számos tervezett beruházás nem valósult meg. Ilyen volt például Tiszafüreden az ásványolaj-finomító, Karcagon a temperaöntöde és fittinggyár, Mezőtúron a kenderfonó megépítése. Ide tartozik e sorba a Tisza II. víztározó története is, amit eredetileg Szolnokra terveztek, de ez aztán Kiskörén épült meg 1973-ban.


A megvalósultak között van Szolnokon a Tiszamenti Vegyiművek, Jászberényben a Fémnyomó és Lemezárugyár (később Hűtőgépgyár) és az Aprítógépgyár, melyek – már nem állami tulajdonban – jelentős cégek jelenleg is. Érdekes a dokumentumokból feltáruló történet, hiszen nemcsak a tervek, a megvalósulás, de a hétköznapok keservei is feltárulnak az olvasók előtt. Az átgondolatlan beruházások sok társadalmi problémát eredményeztek. A munkaerőt utaztatni kellett, így a közlekedés fejlesztését is meg kellett oldani. A falvak kiüresedése, a kulákok elüldözése a városokban lakáshiányt és ellátási gondokat okoztak. Jászberény „kulák városból” „modern nagyüzemek városa” lett az alatt a 20 év alatt, melyet a kötet átível.


Kétségtelen ez a korszak forradalmi átalakulást hozott – magyarázta Sebők Balázs. – A korszaknak voltak nyertesei és vesztesei egyaránt. A nyertesek a letűnt Horti-korszak üldözöttei, munkanélkülijei lettek. A vesztesek az osztályellenséggé vált vidéki parasztság. Az iparosítás hatására Szolnok megyében a mezőgazdasági népesség száma a felére csökkent. Ez az arány Jászberényben a 2/3-ot is elérte. Az iparban, az építőiparban foglalkoztatottak száma pedig megyei szinten a háromszorosára, Jászberényben négyszeresére nőtt.


Az erőszakos gazdasági és társadalmi átalakítás során sok anomália is történt, melyeket szintén megőriztek a korabeli iratok. A könyv lapjai arról is tudósítanak, hogy milyen fejetlenség, szervezetlenség volt az üzemekben, a pártirányítás milyen kudarcokhoz vezetett, a szakemberhiányt hogyan próbálták pótolni. A megfelelő szakemberek, a szakképesítés hiánya sok balesetet eredményezett, a szervezetlenség fennakadásokat – és ezzel együtt veszteségeket – jelentett.


A vidéki kisiparosok helyzetéről is vannak történetek, de arról is, hogy a Nagykunság miként maradt agrárjellegű. Olvasva a kötetet azon is elgondolkodhatunk, vajon jó-e, hogy Jászberény két jelentős üzemmel gazdagodott, s a kisebb jászsági településekre – Jászladány, Kisér, Jászapáti – nem települt jelentős ipar. Erre a választ talán egy hasonlóan alapos elemző és kutatómunka után készülő újabb kötetben olvashatjuk majd.


Kiss Erika