Menu

A kultúra és a sport kézen fogva jár

2015-07-29 13:55:55

 

A mozi emeletén újabb képzőművészeti alkotások láthatók. Ez alkalommal fiatal nagykátai alkotók mutatkoztak be, hozták el munkáikat, képeiket. A berényi és nagykátai művészek jól ismerik egymást, most pedig a szélesebb berényi közönséget is megkínálták néhány alkotással.


A falakra Sinka Anita, Fütyű Péter és Fejős László alkotásai kerültek. A dolognak azonban egy másik célja is volt. A három alkotó régi jó barátságban van Agócs Tiborral, aki a jászberényi Yakuzák SE vezetője. A sportember elérte, hogy a népszerű és sikeres egyesületnek saját otthona legyen. A Korcsolya utcában, az egykori iskolakonyha épülete hamarosan teljesen átalakul a sport újabb jászberényi bázisává. A neve Y-ház lesz. A sport valahol művészet is, így az új otthon díszítése kapcsán felmerült egy gondolat: az épület művészi dekorálása.


Így most Fejős László 14 alkotását mutatta be, melyet az Y-ház homlokzatának díszítésére tervezett. Ezeket a képeket hozta el Jászberénybe. Sinka Anita és Fütyű Péter pedig csatlakoztak hozzá, hogy a két város kötődéseit ezzel is erősítsék.


A Kátai paletták c. kiállítást Varga Gyula nyitotta meg, aki szintén nagykátai, s a kultúraszervezés jeles szakembere. Ő a szenvedélyt látta az alkotásokban. Ez az, amit nem lehet feladni, mondta. Szavaiból kiderült, hogy szeptember közepén lesz a TápióFeszt Nagykátán, melyre jászberényi alkotókat is hívtak és várnak a képzőművészeti udvarba.

 

alt




A tárlat megnyitása arra is alkalmat biztosítottak a rendezők – a Jászkerület Kulturális Kft. –, hogy Góg Zoltán vezetésével a sport és a művészetek kapcsolatáról beszélgessenek a művészek és a jelenlévők. Agócs Tibor nevében Fejős László mondta el, hogy az Y-ház rendhagyó dekorálására az edző kérte fel. Sokat beszélgettek erről, így alakult ki a megvalósítható elképzelés. Mindenképpen értékekkel bíró képzőművészeti alkotásban gondolkodtak. A megfelelő felületet az épület téglafala adja, amire színes kerámialapok kerülnek 27x2 méteres méretben. Ez elé pedig hegesztett figurákat helyeznek majd el, melyek egy-egy sportág jellegzetes mozdulatát, pillanatát mutatják meg a nézőknek. Az egész kompozíciót pedig világítással is „díszítik” majd.  A sport és a kultúra különleges találkozása lesz így a jászberényi Y-ház díszítése.

 

alt




A Lehel Film-Színház emeletén a Kátai paletták c. kiállítást augusztus 24-ig láthatja a moziba járó közönség.


KE
 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít