Menu

Kávéházból a kocsmába, onnan a tanyára - A Jászsági Hagyományőrző Egylet estéi

2015-10-06 15:16:50

 

Számlatan díj, kitüntetés, elismerés létezik manapság. A Prima Primissima díj mögött a hazai üzleti szféra legjobbjai állnak. Megyénkben immár 11 éve területi prímadíjra lehet jelölni kiválóságokat és szavazni is rájuk. A berényiek közül is sokan szerepeltek már ilyen körben. Idén a Jászsági Hagyományőrző Egylet kapott kiemelkedően sok szavazatot, így a döntésnél nem volt kétséges, ők az egyik megyei príma díj nyertesei. Történetüket Hortiné dr. Bathó Edittel beszéltük meg.


A Jász Múzeum igazgatójának tájékoztatójából kiderült, hogy 2008 tavaszán alakult az egylet, de nem minden előzmény nélkül.


-    Húsz évig vezettem a Barkóca Néptáncegyüttest, a Jászság Népi Együttes egyik utánpótlás csoportját. 2007 végén búcsúztam el tőlük. Az együttes munkájában a gyerekek szülei is aktívan részt vettek. Így többen is összefogtak, megtanulták a gyerekekkel együtt a táncokat, énekeket. Meg kellett ismerniük a viseleteket, hogy mikor melyiket kell a fellépésre hozni, így a néptánc, a népzene, a hagyományok világába alapos betekintésük volt. A nyári táborokat is többen velünk töltötték. A szülők is egy kiváló csapatot alkottak, melyek a Barkóca eredményeihez jelentősen hozzájárultak. Így amikor én elköszöntem a szülők kérdezgették: hát velük mi lesz? Hiszen nagyon sok hagyományőrzéssel kapcsolatos ismeret, tapasztalat gyűlt össze, mellesleg nagyon jól érezték magukat, jó közösséggé formálódtak. Így született a gondolat, hogy egy újabb közösséget alakítsunk – mesélte el dr. Bathó Edit.

 

alt




A Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai a Jász Múzeum munkájában is aktívan részt vesznek, hiszen sokféle rendezvényen segítenek, főként önkéntesként. A népszokások felelevenítésekor, azok bemutatásában ők szerepelnek. Betlehemezéstől a Jánoska eresztésig sokféle szokást ismertek meg ők maguk is. Az asszonyok, de a férfiak is jász viseletet varrattak maguknak, a férfiak a XIX. század végi, XX. század elejei, módos gazda ruházatát öltötték magukra. A városi, a múzeumi rendezvényeken gyakran szerepelnek, akár úgy, hogy a vendégeket fogadják, az események látványos résztvevői, énekelnek, vagy kézműves foglalkozásokat vezetnek. Szerepeltek a helyi TV Múltidéző sorozatában, de a játszóházakban is. Így évente 40-50 alkalommal van „fellépésük”.


Aztán 2009-ben egy, a XX. század eleji jász lakodalmast állított össze  Bathó Edit, amivel a Nyíregyháza Sóstón lévő Múzeumfaluban szerepeltek több órás bemutatás során, s arattak nagy sikert. Kiderült ugyanis, hogy a tagok egyfajta színjátszásra is képesek, sok esetben a szöveget is maguk formálják. Azaz, teljes hitelességgel tudnak egy-egy szerepet megformálni.


Persze azért vezetőjük azt is figyelte gyakran, ki milyen karakter. Meglátta, hogy ki alkalmas parasztgazdának, vagy éppen kávéházi ficsúrnak, cserfes kislánynak, házsártos öregasszonynak. Egyre több berényi férfit és asszonyt hívott a csapatába. Így ma már 5 évestől a 76 évesig van tagja az egyletnek, azaz minden szerepre van alkalmas személy.


Önálló előadásokat terveztek, s 2011-ben a Múzeumok éjszakája programsorozat keretében adták elő az Esték a tanyán, 2012-ben pedig az Igézet ne fogja…! c. produkciójukat.


A bemutató tetszett a közönségnek, így továbbra is minden évben újabb előadással álltak elő.


2013-ban Imádok élni, 2014-ben Zacc – jelenetek egy békebeli kávéház életéből, 2015-ben pedig egy kocsma hétköznapjai elevenedtek meg a színpadon – Élet a Morgóban címmel. Ez utóbbi rendkívüli produkció volt, hiszen 38 szereplővel mutatták be a levéltári forrásokat is feldolgozó történetet.

 

alt




A népies témájú darabokat Bathó Edit írja, a polgári és a retró korszakot bemutató témák forgatókönyvét pedig Kormos Lászlóval és Pócz Istvánnal közösen írják.


-    Nagyon fontos, hogy az egylet tagjai maguk is formálják a szerepüket, olykor maguk is „beleírnak” a szövegükbe, hogy még jobb legyen. A népies tájszólást is alkalmazzák, így maguk is élvezik az előadást – mondta el Bathó Edit. A kitüntetést pedig óriási dolognak tartja. Hiszen ez megerősítés számukra, hogy jó az, amit csinálnak.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Príma Díj egymillió forintos összeggel és egy díszes plakettel is jár. A pénzt úgy költik majd el, hogy mindenki egyformán részesülhessen belőle. Azaz, egy nagy közös esemény – talán utazás – lesz belőle – tudtuk meg a beszélgetés során.


Kiss Erika

Fotóink az egylet Zacc című előadásán készültek 2014-ben a Múzeumok éjszakáján

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít