Menu

Pénteken nyit a megújult fedett uszoda

 

2016-02-04 09:40:39

 

 

A gondolat kipattanásától a megvalósításig 5 hónap telt el, s a hétvégén már a felújított fedett uszodát vehetik igénybe városunk és a környék úszni, pihenni, kikapcsolódni vágyó lakói. A pályázati pénzből megvalósított felújításhoz a városnak csak időlegesen kellett önerőt biztosítania, mert egy másik forrásból ezt az összeget is megkapta Jászberény.


Szerdán délelőtt a megújult, felújított fedett uszodában tartott sajtótájékoztatót dr. Szabó Tamás polgármester és Horgosi Zsolt, a JVV Zrt. vezérigazgatója. A téma mi lehetett volna más, minthogy pénteken reggel 6 órakor ismét nyit az intézmény, amely az elmúlt hónapok alatt alaposan megújult.

 

alt



- A probléma ismert volt, s azt is tudtuk, hogy a lehető leghamarabb tenni kell valamit a fedett uszoda további, veszélytelen működtetése érdekében, mert a tetőszerkezet felújítása elkerülhetetlen volt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szeptember 10-én a „Helyi költségvetési szervek tulajdonában álló uszodák technológiai, hő- és villamos-energia igényének kielégítése megújuló energiaforrások alkalmazásával” címmel hirdetett meg pályázatot, amely számunkra kapóra jött. Erre nyújtottuk be pályázatunkat, melyre 166 millió forintos támogatást nyertünk. A tervezett beruházás összköltsége 207,5 millió forint volt, s a különbözetet, az önerőt támogatásként a Miniszterelnökségtől kaptuk meg. Azaz, a fedett uszoda felújítása egyetlen forint városi önerőt sem igényelt – kezdte tájékoztatóját, dr. Szabó Tamás.


A polgármester elmondta, hogy a fejlesztés két ütemből állt. Az elsőbenvalósult meg a tetőszerkezet rekonstrukciójára, a másodikban pedig a hőszivattyús és a napelemes rendszerek telepítésére került sor. A megújult tetőfelületen elhelyezett 48 darab napcella közel 50 kW teljesítményű, s ez a villamos energia felhasználás költségeit jelentősen csökkenti. A számítások szerint a megtakarítás évente 2,5 millió forint is lehet. Közben a kiépített víz-víz üzemű szivattyús rendszer az uszoda technológiai hőellátását segíti.


Horgosi Zsolt, a JVV NZrt. vezérigazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen formában is részesei voltak a beruházásnak és segítették annak megvalósulását. Elmondta, hogy a felújítás során kisebb belső átalakításokat is végeztek. Ennek eredményeként kialakítottak egy pihenőzónát, ahol nyugágyakat is elhelyeztek. A nyitásra a vendégek rendelkezésére áll majd a büfé is, amely maradt eredeti helyén.


– Természetesen már a következő feladatok megoldásán gondolkodunk, hiszen a szellőztetés megoldása sem halasztható sokáig, s a fedett uszoda külső környezetében is van még mit tennünk. Szeretnénk minél jobb szolgáltatást biztosítani vendégeinknek, s ennek megfelelően tervezzük a jövőt – mondta Horgosi Zsolt.


A háttérbeszélgetések során szó esett arról is, hogy a belső burkolatot és a medencét is szeretnénk majd felújítani, ahogy azt az anyagi lehetőségeik adják


A péntek reggeli nyitás után a fedett uszoda a korábban megszokott nyitva tartással és változatlan árakkal várja vendégeit.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít