2016-04-27 09:25:21

 

A Mojo Workings zenészei és Tim Lothar Petersen kint maradtak a napon. Azon a napon, amikor beleszerettek a bluesba. A blues egyszer csak leül egy székre az ember szívében, és kész, bebútorozott örökre. És kinn lóg a nyakunkban az infantilis, ám nagyon igaz tábla: Imád-lak. A magyar bluesbanda és a dán gitáros, énekes, dalszerző közös turnéja (Travelling Blues Nights) április 22-én jászberényi állomására, a mozi klubszínpadára érkezett.


A Mojo Workings 2011-ben alakult, két cd-t is kiadtak, de mi az a mojo? Nem teszek úgy, mintha nem tudnám. A mojo egyfajta varázseszköz az észak-amerikai feketék folklórjában. Általában egy kis zacskóban, a ruha alatt hordják. A kis zacskóban porok, levágott haj, köröm, papírszeletre írott imák, mágnes, dobókocka, növények, állati testrészek és egyéb, mágikusnak tartott anyagok bújnak meg. A mojo megvédi viselőjét a gonosztól, szerelmet, szerencsét hoz. Ha azonban a mojo rosszul készült, az ereje elillan, mint a kámfor. A mojo megénekelve a vonzerő, a rejtegetett, takargatott nemiség metaforája. Számos bluesban van a nőnek mojója, amit megpróbál titkolni. Ebben az esetben a zacskószerű mojo a… na… a bizalom háromszögének megfelelője. A dalokban jóval többször kerül szóba a mojo használata a nőknél, mint a férfiaknál. Muddy Waters (fekete király, a Rolling Stones keresztapja) a Got My Mojo Working-ben arról panaszkodik, hogy dolgozik a mojója, csak a kedvesén nem tud dolgozni. Nagy baj azért nincs, mert Louisianában minden nő a rendelkezésére áll, és egy cigányasszonytól kapott néhány izgató tippet, hogyan tartsa őket állandó készenlétben.


Ehhez képest, amit a Mojo Workings muzsikál, egy finomra hangolt, de egyáltalán nem tétova óda a blueshoz. Fényesre polírozva, többszólamú énekkel, a dinamikával is játszva, és elsőrangú, „mutassatok jobbat, ha tudtok”-hangszerkezeléssel. Szerényen hibátlanok. Feltorlódnak bennem a szavak, ha Szabó Tamás szájharmonikázásától végre levegőhöz jutok. Százféle változatban fújja ki magából, hogy I Got The Blues. Amikor leteszi herflit vagy a harmonettát, mint egy madár, dal nélkül, olyan magányos.
 

 

Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János

 

A tradicionális blues a vacak, vizes napokon és szikrázó napsütésben is beüthet. Csak engedni kell, tele kell engedni magad. A bluesban az jó, ha torkig vagy vele. A gitárosok – Honfi Imre Olivér elektromosan, Horváth János akusztikusan – oldják és kötik a hurkot a szívek köré, hogy ne fájjon, vagy fájjon még jobban, az istenfáját!


Csak a világ tetején ülve nem fáj semmi. Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, de Mezőfi István „Fifi” dobjai, a washboardja (a mángorlódeszka felhasználásával készített ütőhangszer, amit az ujjakra húzott karmantyúkkal szólaltatnak meg) és Mazura János tubával pöfögött basszusfutamai, a szájával „recsegtetett” jugja (köcsögje) minderre azt mondják, hogy annyi baj legyen. Saját, angol nyelvű nótákkal és kiforgatott sztenderdekkel.


Szabó Tamás zenészbarátja, Tim Lothar hasonló ódivatú cipőben jár: bluescsukát tapos ő is. Hol szólóban, hol duóban, most kivételesen zenekarral. A dán bluesfej dobosként kezdte zenészkarrierjét, huszonöt évvel később akusztikus gitárra váltott, hogy klasszikus amerikai delta bluest játsszon. 2006-ban jelent meg a debütáló lemeze. Hazájában és külföldön is díjazzák.


Hát, ők hatan meccseltek péntek este a helyi bluesporondon. A blues berényi népe láthatta, hallhatta, mitől boldogok. A blues zuhogott, mint két nap múlva az eső. Vannak, akik érzik az esőt. A többiek csupán vizesek lesznek tőle.


Kun Tibor