Menu

Egy európa-bajnoki arany története

2016-05-23 10:59:56

 

 

Újabb mérföldkőhöz érkezett az immár 26. éve működő Yakuzák SE. Az egyesület fennállásának közel három évtizede alatt már volt/van U-22-es, ifjúsági, illetve junior Európa-bajnoka, s most, 2016-ban – első alkalommal – a klub egy felnőtt női versenyzője, Szabó Zsófia is Európa élére került. A grúziai Tbilisziben rendezett kontinensviadalon ért a csúcsra Zsófi, akinek nem szokatlan az Eb dobogó, hiszen állt már annak második és harmadik fokán is az eredményhirdetés során.


A grúziai Shinkyokushinkai Európa-bajnokságon Szabó Zsófi kata-ban melegített be. Ebben a versenyszámban hosszú ideje nem versenyzett már – legutóbb 2007-ben indult Eb-n –, de így is a legjobb nyolc között végzett. Hogy nem jutott a négy közé, az az lehet, hogy a bírákon is múlott. Egy lengyel lány győzte le, aki sokak szerint nem volt jobb, mint ő… Küzdelemben viszont nem volt kegyelem ellenfeleinek, akik persze ismerték már, ám széles technikai repertoárjával senki sem tudta felvenni a versenyt. Ennek ellenére közel sem volt olyan könnyű megszerezni ezt a bizonyos Eb aranyat, mint leírni annak megszületési körülményeit.


– Az első ellenfelem egy ukrán lány volt, akivel idén a Kárpát Kupán már megmérkőztem és 3 perc alatt legyőztem. Tudtuk, hogy ez a mérkőzés bemelegítésnek nagyon jó lesz. Előre megterveztük a küzdelmet, s az volt a lényeg, hogy 3 perc alatt ne érjen véget a mérkőzés. Legyen hosszabbítás, hogy minél jobban ráhangolódhassak a későbbi küzdelmekre. Ez úgy is történt, ahogy elterveztük. Egy küzdelmes három perc után a bírók még nem tudtak dönteni, ám a hosszabbításban már felőröltem ellenfelem ellenállását, egy fejrúgással fél pontot szereztem és továbbjutottam – mondta az első mérkőzéséről Zsófi.


A következő ellenfele egy spanyol lány lett volna, aki leütötte grúz ellenfelét. Ez olyan „jól sikerült” neki, hogy leléptették, így Zsófi ellenfél nélkül maradt, mert a grúz versenyzőt az orvos nem engedte tovább küzdeni. Ez nagyon nem jött jól – nagy holtpontot jelentett –, de a felszabadult időben megpróbálták „pótolni”” ezt a küzdelmet, hogy az elődöntőben lengyel ellenfele ellen ismét a topon legyen.


– A lengyel lány ellen a döntőbe jutásért amolyan ki-ki mérkőzést vívtam. Tudtam, hogy ő is nagyon jól felkészült, mert Eb-t akart nyerni. Az első három perc után az ellenfelem kapott egy zászlót és jött a hosszabbítás. Újabb két perc után már én kaptam két zászlót, de a főbíró további hosszabbítást rendelt el, hogy a továbbjutást a tatamin döntsük el. Én ezt jó döntésnek gondoltam. A következő két perc után már hárman döntöttek a javamra és így a döntőbe kerültem – emlékezett az elődöntőre Zsófi.

alt
A döntő előtt sem volt könnyű helyzetben a jászberényi versenyző és mestere, Sensei Agócs Tibor, hiszen újabb hosszú várakozás után kellett Zsófinak mérkőznie. Bemutatók, megnyitók, döntők voltak az ő aranyért vívandó mérkőzése előtt. Itt pedig nem akárki volt az ellenfele, hiszen egy kétszeres spanyol Európa-bajnok ellen kellett küzdenie.


– Egy megbeszélt stratégia mentén vívtam a döntőt, s ezt sikerült is megvalósítanom. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy nagyon tart tőlem. Az első két ütésemmel nagyon megfogtam és éreztem, hogy meg tudom csinálni azt a fejrúgást, amit előre megterveztünk. Ezt sikerült is végrehajtanom, így kaptam egy fél pontot, s ezzel meg is nyertem az aranyérmet – mondta Zsófia.


– A döntő olyan volt, mintha egy filmet néztünk volna vissza. Minden úgy történt, ahogy előre megbeszéltük. Testre megdolgozta a spanyol lányt, s amikor ő már erre figyelt nagyon, akkor kellett a fejrúgást elengedni. Minden így is történt. A fejrúgást követően az ellenfele úgy neki esett, mint egy oroszlán, de semmi erő nem volt az ütéseiben. Ugyanez működött a lengyel lány ellen is. Ezt a fejrúgást nagyon sokan gyakoroltuk, s mint kiderült megérte. Tudtuk, hogy ez eredményes lesz. A női mezőnyben egyébként nincs olyan ponterős lány, mint Zsófi. Ő az egyetlen, aki a nézők által is értékelhető, látványos fejrúgással tud egy-egy mérkőzést elönteni – emlékezett vissza a fináléra Sensei Agócs Tibor.
 

A mester kiemelte még, hogy nagyon nagyot léptek előre abban, hogyan kell a verseny napján a küzdelmek között regenerálódni. Itt akkor is enni kell például, amikor nem vagy éhes, kell a szükséges folyadék is. A döntő előtti feszültséget pedig sétával „győzték le”, miközben mindent megbeszéltek – derült ki Sensei Agócs Tibor szavaiból, aki nagyon elégedett volt versenyzőjével. Kiemelte, hogy az aranyérem mellett a legtechnikásabb versenyzőnek járó elismerést is Zsófi kapta. A 26 országot felvonultató, nagyon erős mezőnyben ez óriási dolog. A bajnoki cím pedig azt is jelenti, hogy Szabó Zsófia kvalifikálta magát a 2017-es Világkupára. Azaz Szepesi Csenge mellett a Yakuzák SE versenyzője lehet tagja az európai régió csapatának. Zsófi sikere után nagyon sokan gratuláltak neki és edzőjének is. Világbajnokok, a szövetség európai vezetői, a bírók mind az elismerésüket fejezték ki azért a nagyszerű teljesítményért, amit Tbilisziben nyújtott.


Az Európa-bajnok és mestere

– Dr. Kovács Péter és diagnosztikai csapatának támogatása nélkül ezt az eredményt nem tudtuk volna elérni. Külön meg kell említenem még dr. Pikó Károlyt, aki a táplálék kiegészítők használatát állította be. Ezúton is köszönjük Jászberény Város Önkormányzatának támogatását, valamint a Jászberényi Yakuzák SE szponzorainak a segítségét – mondta sensei Agócs Tibor.


Az Eb felkészülés és maga a verseny nagyon erős megterhelés volt mind a versenyző, mind az edző számára, szükségük van a feltöltődésre fizikailag és lelkileg is. Azután pedig kezdődik a felkészülés a danvizsgára, amely a következő állomás lesz pályafutása során Zsófinak. Azt követően a munka a 2017-es kazahsztáni Világkupára való felkészüléssel folytatódik, ahol nagyon kemény ellenfelek várnak majd rá. Sensei Agócs Tibor szerint ugyanis akkora a különbség az Eb és a Világkupa között, mint a magyar bajnokság és az Eb között. Ennek keretében egy japán edzőtábort is terveznek, melynek megszervezése és a szükséges anyagiak előteremtése minden bizonnyal nem lesz könnyű, de mindenképpen meg kell oldani.


Egy szó, mint száz van egy Eb győztesünk, akinek pályafutása szépen ível felfelé, s hogy még feljebb jusson, ahhoz további segítségre, támogatásra van szükség. Ha valaki, akkor ő ezt meg is érdemli.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít