2016-07-04 11:36:24

 

Alvareznek már úgyis annyi. Halott, fekete sombrerója és egy kilógó sárga fez takarja. Viszi a kalózhajó, amelyik sohasem éri el Mexikó partjait. Vasárnap délutánra városi folklór is lopódzott a Zagyva szigetére, a négynapos ZagyvaParty Fesztivál majdnem végére. A budapesti Cabaret Medrano vette műsorára ezt a dalt a Torony Pódiumon, de előttük a Szolnok Akusztik Trió játszott a ZagyvaParty Színpadon.


A három fiatal – két fiú és egy lány, gitár plusz ének plusz billentyűk – berényi bemutatkozásáról valaki megjegyezte mellettem, hogy „jók, de minek?”… Én meg azt mondom, fél liter sangría mellé (szívószállal!) tökéletesek, és különben is: még Jézus sem jött be mindenkinek. Akusztikus gitáron ciripelni a Toto Hold the line-ját, vagy kellemesen elduruzsolni a Bon Jovitól a Livin’ on a prayert, ez utóbbinál a tenyérbe mászó eredeti előadók teljes mellőzésével!, nem okoz fájdalmat. Unplugged Elton John sem nagy érvágás, és előhozott egy tizenhárom évvel ezelőtti megállót, amikor Brémában lecövekeltem egy bár előtt, ahonnan ennek a kalapos bohócnak az egyik legnagyobb nótája ömlött ki gyöngéden az utcára. Nem láttam a zongoristát, aki odabent a Sorry seems to be the hardest word-öt ölelte át a hangszerével. De elhittem, hogy a ’sajnálom’ tűnik a legnehezebb szónak.


A víztorony szomszédságában tarantella, bossa nova, tangó, Borges, Viszockij és Joe Alvarez, az öreg zsivány rakódott rá Kamondy Imre dalszövegeire. A Cabaret Medrano énekese-harmonikása-színésze-írója biztosan nem laborban keverte ki öt társával azt a sokszínű, intellektuálisan uderground muzsikát, amivel a port ugyan nem verték fel, de a pódium környékén tartózkodókba egy figyelemre méltó kávéházi cirkusz illúzióját zenélték bele. Úgy voltak vele, „lehet, hogy ez az utolsó tánc, dobj be mindent, ne magyarázz!”…


Kun Tibor