Menu

Padlógázzal nyertek a berényiek a 3. Alfa-zilahi Autoglas kupán

2016-07-20 10:10:03

 

Vasárnap nem épp a legideálisabb időjárási körülmények között rendezték meg Szolnokon harmadik alkalommal az Alfa-zilahi Autoglas kupát. Az autóversenynek négy jászberényi indulója is volt.


A lengyel piac aszfaltján nagyon technikás, 1 kilométer hosszú szlalom pályát alakítottak ki a szervezők, és ha ez még nem lett volna elég, a versenyzőknek a pálya akadályai mellett az egész nap tartó esővel is meg kellett küzdenie.


Ez sem tartotta azonban vissza az indulástól a nevezőket, köztük négy jászberényi úriemberrel.

 

alt

alt

alt




Halápi Zsolt Volkswagen Polóval, Mondok Károly és fia egy mások Polóval, Kaposznyák Mihály pedig egy BMW E 30-cal állt a rajthoz. Mondok Károly az 1300 köbcentis szériakategóriában 3. helyen végzett, fia ugyan nem ért el dobogós helyezést, de annak ellenére, hogy az első versenyén indult, igencsak szép eredménnyel zárt. Halápi Zsolt megnyerte az 1300 köbcentis tuningolt autó kategóriát, így negyven indulót utasított maga mögé. Kaposznyák Mihály sem engedett maga elé senkit, az 1500 köbcenti feletti kategóriában bizonyult a legjobbnak, a szériaautók között pedig abszolút első lett.
 

alt

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít