Menu

Ötvenöt éves érettségi találkozó

2016-08-24 08:38:26

 


A Kállai Éva Leánygimnázium 1961-ben végzett leány osztálya 55. érettségi találkozóját tartotta a napokban. A Jászberényi Katolikus Általános Iskola és Középiskola, Liska József Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, mint jogutód biztosította a helyet, melyet ezúton is köszönnek Szabó László igazgató úrnak.



Szinte hihetetlen, de alig hiányoztak az egykori iskolatársak közül. Négyen ugyan már eltávoztak az élők sorából, de a többiek majdnem kivétel nélkül eljöttek e jeles eseményre.


Tompa Vilmosné osztályfőnök örömmel nyugtázta, hogy egykori, jó képességű tanítványai közül sokan választották a pedagógusi pályát, négyen doktoráltak és többen intézményvezetők is voltak. Azt pedig külön kiemelte, hogy diákjai gyerekeiket is hasonló szellemben nevelték, s közülük is sokan szereztek diplomát.

alt
 

A találkozó során volt idő a régi emlékek felelevenítésére is. Az egykori osztálytársak közül többen ma is városunkban élnek, s megbecsült tagjai közösségünknek.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít