Menu

Mikor volt Varga Mihály utoljára kormányülésen?

2016-09-21 16:16:20

 

Szél Bernadett jászberényi sajtótájékoztatóján szerdán délután leszögezte, hogy Magyarország elsőszámú problémáját ma az alacsony bérek és az ebből következő munkaerőhiány jelentik. Az LMP társelnöke szerint ez a kormány elhibázott, az olcsó munkaerőre alapuló összeszerelő-üzem gazdaságpolitikájának következménye. A megoldáshoz teljes irányváltásra lenne szükség, az LMP 11 pontos kiadványa, amelyet a helyszínen osztottak a jászberényi polgároknak, ennek a részleteit tartalmazza.



Az LMP társelnöke szerint a kormány tehetetlenségének egyértelmű bizonyítéka, hogy a miniszterek egymással szögesen ellentétes módon oldanák meg a bérválság problémáját: míg Varga Mihály sokadszorra arról beszélt, hogy vendégmunkások betelepítésére lesz szükség, addig a Lázár János és Orbán Viktor azt állította, hogy ez fel sem merült. Az LMP szerint halogatás és ködösítés helyett azonnali lépésekre, minimálbéremelésre, új többkulcsos adórendszerre, munkavállalói járulékcsökkentésre, jobb minőségű oktatásra és képzésre van szükség.


A politikus elmondta, hogy a térségben is ezt tapasztalja és már a KSH adatai szerint is hatalmas a munkaerőhiány. Egyes becslések szerint több százezer betöltetlen állás lehet az országban. Cselekvés helyett a kormányban csak össze-vissza beszélnek: hallottuk már a nyáron Varga Mihálytól, hogy negyedmillió külföldi vendégmunkással orvosolná a szakképzett munkaerő hiányát. Lázár János viszont korábban a kormány nevében úgy nyilatkozott, hogy először a munkanélkülieket akarja a kormány munkához juttatni. Orbán Viktor is a „belső tartalék mozgósításáról” beszélt.


Szél Bernadett szerint a megoldáshoz először a problémát kellene tisztán látnia a kormánynak: az LMP társelnöke szerint ki kell mondani, hogy a munkaerőhiány oka a tömeges kivándorlás, amiért a kormány béreket leszorító, a versenyképességet az olcsó munkaerőre alapozó gazdaságpolitikája a felelős. Az, hogy 2011 után felgyorsult a kivándorlás, a kormány intézkedéseinek következménye.


Ki kell mondani azt is, hogy sem a vendégmunkások betelepítése, sem a munkáltatói járulékcsökkentés nem megoldás, márpedig a kormány részéről eddig ezek merültek fel. Az LMP szerint egyértelmű, hogy nem vendégmunkásokra van szükség, hanem arra, hogy a magyar dolgozókat rendesen megfizessék. Ehhez béremelés kell, továbbá be kell vezetni a többkulcsos adórendszert és emelni kell a minimálbért. Így már rövidtávon elérhető lenne, az hogy senki ne élhessen a létminimum alatt, aki dolgozik.


A bérhelyzet rendezését követően teljes gazdaságpolitikai irányváltásra van szükség: nem a munkaerő árában kell látni a versenyképesség kulcsát, hanem a képzettségében. Ezért az oktatást kell stratégiai ágazatnak tekinteni, és be kell fejezni az oktatás szétverését, és jelentősen emelni kell az erre fordított pénzeket.


Ha ezeket a lépéseket nem teszi meg a kormány, akkor szépen lassan minden dolgozó a kivándorlás mellett fog dönteni, és Magyarország a külföldi nagyvállalatok ipartelepévé silányul, ahol külföldi vendégmunkások dolgoznak a gyártósorok mellett éhbérért.


A társelnök azt várja a miniszterelnöktől, hogy érdemi megoldásokat javasoljanak a bérválság megszüntetésére, ehhez az LMP ötpontos, parlamenthez benyújtott akcióterve jó alapot biztosít.


TutiHír.hu

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít