Menu

Bobák József szakoktatói munkáját díjazták

 

2016-12-12 11:01:10

 

Nem tudom, milyen lehet a gasztronómia mestereinek vacsorája, mert nem voltam még ilyen eseményen. Elképzelésem is csak halvány, de a megismert fotók alapján királyi esemény lehet egy-egy ilyen rendezvény. Bobák József azonban segített, hogy ismereteim bővülhessenek e téren. Találkozásunknak fontos oka is volt. Ugyanis Bobák József a magyar éttermi kultúráért végzett, kimagasló tevékenysége elismeréseként a napokban vehette át a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség egyik elismerését, a Schnitta Sámuel-díjat.


Nekem, nem szakmabelinek Schnitta Sámuel neve idegenül hangzik, de Bobák József mindent tudott az egykori mesterről. Pincér is volt, éttermet is vezetett, 1893-ban született és 1968-ban halt meg. Szakmája csúcsán a Margitszigeti Nagyszállót vezette. Emellett számos könyvet írt a vendéglátás különböző szakterületeiről. Az általa írt „pincérek bibliáját” máig használják a szakoktatásban.


-    A szakma alapjait foglalta össze rendkívül alaposan. Így most is fontos ez a könyve. Igaz, itt-ott szoktunk azért rajta igazítani, a mai korhoz bővíteni, de ez a lényegen nem változtat, csak kissé árnyalja a legfontosabb tudnivalókat – mondta Bobák József, amikor a Szikra Galéria és Étterem egy asztalánál leültünk beszélgetni. A helyszín sem véletlen, hiszen itt ő szaktanácsadóként van jelen.

   
-    Ezt a díjat Ön a pincértanulók szakmai képzése terén végzett munkája elismeréseként érdemelte ki?


alt-    Igen, ez így van. A díj odaítélésekor olyan szakmabelieket vesznek számításba, akik a szakoktatásban is dolgoznak, az éttermi kultúra fejlesztésében is tevékenyen részt vesznek és legalább 20 éve már a vendéglátós szakmát gyakorolják.
   
 

-    Hát ezen kritériumoknak Ön mindenben megfelel, hiszen ismerjük szakmai érdemeit. Tulajdonképpen mai napjait, munkáját már döntően nem a pincérkedés, az étterem vezetése teszi ki, hanem a szakoktatás?


-    Valóban így van. Először különböző tanfolyamokon oktatattam a leendő pincéreket, majd üzletvezetőket is. A Klapka György SZKI-ban kaptam lehetőséget az állandó szakoktatásra 1996-ban. Ehhez én magam is megszereztem a megfelelő szakoktatói  képesítést a Szent István Egyetemen. Jelenleg óraadó szakoktatója vagyok az iskolának. Ez adja a munkám nagy részét a cégvezetés mellett. Pincéreket tanítok elméleti és gyakorlati téren egyaránt, a szakközépiskolai képzésben pedig gasztronómiai ismereteket és szakács, pincér, gazdálkodási ismereteket is. Tanulóimat gyakran viszem szakmai versenyekre, pincéreket mestervizsgára, mert sokat lehet tanulni a versenyeken is. A mesterképzést már 10 éve csinálom. Gyakran zsűrizésre is felkérnek, legutóbb egy terítési verseny bírálója voltam.
   
-    Sokat hallani manapság, hogy a szakmai képzésben – legyen bármilyen szakmáról is szó – egyre alacsonyabb a színvonal.


-    Igen, ismerem a helyzetet. Van is benne igazság, és bizony nem mindegy, hogy milyen tudással, ismeretekkel érkeznek a gyerekek a szakképzésbe. Én nagyon fontosnak tartom, hogy a szakma minden apró részét meg is kell mutatni. Nem elég az elmélet, azt meg is kell valósítani. Erre pedig az időt is rá kell szánni.
   

-    Milyen volt ez a díjátadó Hévizen?


-    Hát olyan, hogy a szakma minden szépségét és értékét láthatták a jelen lévők. A szövetség több díjat is ilyenkor ad át, így minden szakma képviselve volt. Szakácsokat is díjaztak, de voltak olyanok is, akik életműdíjat vehettek át. A Négycsillagos szállodában a honi szakma csúcsa volt jelen, olimpiai és világbajnokok, de Oscar-díjas séfek is. Nagy megtiszteltetés számomra ez az elismerés. Természetesen családom Szabolcs (szakács) és Viktor (pincér) fiam, nejem és nevelt lányom Csilla  (szállodavezető) is jelen volt az igazán szép, exkluzív ünnepségen, ahol persze a szakma csúcsát láthattuk terítésben, ételekben, italokban, kiszolgálásban egyaránt az ünnepségen.

   
-    Gratulálunk az olvasók nevében is, és további sikereket kívánunk!



Kiss Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít