Menu

Festmények, kollázsok, karikatúrák mestere

2016-12-19 11:41:59

 

Két éve kezdődött a Szikra Galériában a Hónap Műtárgya sorozat. A művészetkedvelő jászberényi közönség széles köre tartja fontosnak, hogy minden hónapban ott legyen a Rákóczi úti épület kávézójában. Jó ismerősök, egykori munkatársak, barátok, tanárok és tanítványok szoronganak a teremben.  Mindig nagyon sokan vagyunk, mert fontos, az idősebb korosztály számára kihagyhatatlan eseménnyé vált ez a rendezvény.


A közelmúltban Telek Béla tanár, festő és karikatúrista 80. születésnapja okán is együtt voltunk. A hagyományos koreográfia szerint a Palotásy Zeneiskola növendékei – ezúttal a fúvósok – muzsikáltak bevezetésként. Szikra István elmondta, hogy Telek Béla köszöntése sem maradhat el a sorozatból. Egy élénk, szép képét választotta erre az alkalomra, mely nem a galéria tulajdona. Sok jászberényi család lakásában van Telek műalkotás, most a Galéria tulajdonosa ezt választotta.


A tanár úrról, életútjáról és sokoldalú munkásságáról Bartos Kinga rajztanár adott részletes ismertetést. Ebben kiemelt helyen állt a széles közönség által kevéssé ismert karikaturista tevékenysége. Telek Béla nagy szeretettel készít máig karikatúrákat, hiszen ahhoz elég egy rajzlap és egy ceruza. A humoros rajzokat az 1970-es évektől ismerhetjük, mert a helyi és a megyei lapban is megjelentek ezek közül, sőt volt karikatúráiból is kiállítása. Bartos Kinga a tanári és művészi pályafutást, festői munkásságának fontos részeit is vázolta ismertetőjében. Beszélt a tárgy-kollázsokról is, mert ilyenek is készültek Telek Béla műhelyében. Szóba került a novemberi nagy, születésnapi kiállítás is a Jászkürt Fogadóban, melyen pályatársával, Máté Györggyel együtt szerepeltek alkotásaik.


A hosszú pályafutás tanyai iskolában kezdődött, s a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán  fejeződött be. Telek Béla a város művészeti életének aktív résztvevője volt sok évtizeden át, s ezt a közönség nem is tudta eléggé megköszönni, ezért is kellenek az ilyen alkalmak, mint a Szikra Galéria rendezvénye. Karikaturista munkáiról Metykó Béla is szólt. Ő a sajtómegjelenéseket gyűjtötte ki a megyei sajtóból.


Ahogy más alkalommal egy pohár bor, pogácsa és sok jó szó zárta az estét, melyet a város műértő és szerető közönsége nagyon fontos eseménynek tart Jászberényben.


Kiss Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít