2016-12-19 11:49:12

 

Szabó Réka, a 2002 óta működő Tünet Együttes művészeti vezetője, odaadó szólódarabbal szerepelt a naptári ősz legvégén a Főnix Fészek Műhelyházban. A matematikus végzettségű táncos húsz éve tagja a kortárs táncszínházi életnek, és az a játékosság, szellemesség, és az a felszabadító, elgondolkodtató erő, ami társulatának produkcióit jellemzi, ott motozott az Ez mind én leszek egykor című, műfaji határokkal nem foglalkozó, egyszemélyes előadásában is.

 

„Az idő vár, várja, hogy szeress.” Szabó Réka nem siet sehová, könnyed és laza (istentelenül szép vádlikkal), jól érzi magát, meg tudja csinálni a személyes leltárt, ki tud szabadulni a toronyból, ahová negyvennégy éves korára zárta magát. Kitárulkozik, bőre pórusain át lélegzi ki szavait, angolul és magyarul beszél, minden nyelven táncol. „Operát énekel”, színes, játszós ruhában szívet gyúr a tenyerével a hasából, hungarocell bogyókon szökell, hungarocell bogyókat szór ruhája zsákszerű zsebeiből. Kedvesen zavarba hozza a közönséget. „Jó, hogy látlak… Sírtál ma?” (Készültem a válasszal – „Ma nem, de szoktam, gitárszólóra” –, ám nem tőlem kérdezte.)  Az aranyhaját csomókban tépi ki, lánykából nő lesz, aztán meg néni. Meghaláskor hagyd nyitva a szádat, mondja, mert akkor az élet vizét, amiből hozott magával, ásványvizes flakonban, bele lehet önteni, és feléledsz. Remek nő, szexi és szenzitív. Ezt angolul közli, némileg feleslegesen, mert látszik. Angol az a mondat is, hogy a nők 49%-a szexet akar. A többiek meg nyilván férfiakat. Hülyeség, játszani kell. A ruhákat ledobni, bálból a halálba menni, megnyúlni, kiteríteni magad, és visszatérni boldogan, és nem baj, ha egy, a nézőtérről beóvakodó fiatalember lehel életre. Rossz lett volna meghalni. Jobb mosolyogni, mint a fa virágja, és halott-csupaszból vidám-fehérbe öltözni, miközben Nina Simone 1965-ös soulja, a Feeling good simogat.


Szabó Réka megragadó metamorfózisai a folyó szabad rohanására emlékeztettek. Amikor majd „öreg leszek és iszonyú tapasztalt”, és majd „elindulok fölfelé, de lerúg egy angyaltalp”, előszedem őket a doboz aljáról.


Kun Tibor
Fotó: Szalai György