2017-01-12 15:01:58

 

Kezdetben Tom Waitsnek (Pomona, Kalifornia, 1949) olyan hangja volt, mint egy nyápic countryénekesnek. Aztán valahogy lenyelt negyven zsilettpengét, ledarálta Joe Cockert és Rod Stewartot, a torkát bluesban és Bourbon whiskyben áztatta, és megkért valakit, hogy hajtson át a hangszálain autóval. (Hogy egyesek mekkora baromságokat képesek leírni…) Máskülönben egy őszinte jászberényi barátnőnk első hallásra azt mondta Tomról, hogy olyan, mint amikor a disznó röfög az ólban. És tényleg olyan, de ettől jó. Azt azért tegyük hozzá, hogy a véleménymondó magyar hard rockon szocializálódott, és a P. Mobilról nehéz átszokni Tom Waitsre, aki úgy énekel, mintha folyamatosan részeg volna. De ettől jó, meg attól, hogy zseniálisan nyers és finoman fojtogató dalokat ír. Komoly ember, és súlyosan röhög Amerikán.


Tom Waits magyarországi zenészrajongói számosak, közülük Presser és Hobo a két legnagyobb név. Hobo lefordította Waits sok dalát, és önálló koncertműsort állított össze belőlük. A Braindogs nem fordít, eredetiben dicséri az Urat, bár valamennyire a saját képére formálja a számait. A Tom Waits Nagysága Előtt Tisztelgő Zenekar – nevük szójáték, a Morózus Mágus 1985-ös Rain Dogs című albumára utal – tagsága egyszeri alkalomra gyűlt össze, de nem széledtek szét utána sem, és nem túl gyakran, de továbbra is koncerteznek. Két év után, december elején indultak egy rövid, öt várost érintő turnéra, amelynek első helyszíne, Mikuláskor, a Lehel Film-Színház nagyterme volt. Sok embernek játszottak, sokat és k… k… kirobbanóan jól.


Frenk dobolt, énekelt és gitározott, Varga Líviusz ütőhangszereket ütött és énekelt, Varga Laca basszusgitározott, Nagy Szabolcs zongorázott, Ripoff Raskolnikov – „My brother, Ripoff”, szólította meg Ian – gitározott, énekelt és felugrott a helyéről, Ian Siegal – an Englishman in Jászberény – énekelt és gitározott, és lőtt mindenre a fényes öltönye fedezéke mögül. Kiss Isten Tibor betegség miatt hiányzott a színpadról, nem tudta bemutatni, hogyan kell elröfögni a Temptationt. Egy amerikai srác, Dan Davis helyettesítette, aki énekelt, hajlongott, és egy kütyüből effekteket csiholt.

A Braindogs zenélt a betépett Télapóknak (Jockey full of Bourbon), a szomorúfüzeknek (Chocolate Jesus), a gondolkodó szerelmeseknek (Train song), a karosszékben lázadóknak (Make it rain), a romos bárokban borongóknak (Yesterday is here) és a gödör alján üldögélőknek (Way down in the hole). A nagyszerű banda valamennyi zenésze a saját muzsikájával is sikeres, Tom Waits dalaiban összeadják ezt a sokfelől hozott kiváló minőséget.


A Jersey girllel, az egyik leggyengédebb Tom Waits-számmal kapcsolták fel utoljára a lámpákat. Sohasem gondoltam volna, mondta a szerző egy régi interjúban, hogy azon kapom magam, hogy sá-lá-lá-lá van a dalomban… Márpedig itt ez történik. Bruce Springsteen lecsapott rá, feldolgozta, és nagy koncertslágert faragott belőle, de a berényi moziban Ian Siegal, a fehér angol rhythm & blues alkirálya legalább annyira bikából lökte.
 

Mr. Siegal megköszönte a hölgyek és az urak ovációját, hálás volt a lelkek és az élő zene melletti kiállásért. Azt mondom, ne kapja fel a fejét senki, ha Ian Siegalről utcát neveznek el Jászberényben.


Kun Tibor
Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János