Menu

Röplabda: rangadó a javából

2017-01-27 11:52:10

 

Az NB I-es női röplabdabajnokság hétvégi fordulójában a második helyen álló Fatum-Nyíregyházát fogadja az ellenfelétől 3 pontra, a 6. helyen álló Jászberényi RK. Mivel mindkét csapat az első 4-ben szeretné zárni az alapszakaszt, ezért óriási jelentősége van annak, hogy melyik együttes tudja majd megszerezni a győzelmet. Az sem lesz érdektelen, hogy ki hány ponttal lesz gazdagabb a találkozó végén. Nagyszerű mérkőzésre van tehát kilátás ,a koraeste a Bercsényi úti játékcsarnokban.

 

Két rangadót is rendeznek a hét végén az NB I-es női röplabdabajnokságban. Pénteken, azaz a mai napon a Jászberényi RK a Fatum-Nyíregyháza csapatát fogadja, míg szombaton a címvédő Linamar-BRSE a Vasas Óbuda együttesével méri össze erejét a Viharsarok fővárosában.

 

A jászberényi lányok az alapszakasz első felében sima 3:0-s vereséget szenvedtek Nyíregyházán, s most ezért is vissza szeretnének vágni. No, meg az is motiválja a mieinket, hogy egy 3:0-s vagy 3:1-es győzelemmel pontszámban beérik jelenleg második helyen tanyázó ellenfelüket. Hogy a mieinknek nem lesz egyszerű dolga, az biztos, hiszen a vendégek jó formában érkeznek Jászberénybe. Vasárnap tévés mérkőzésen Békéscsabán egy nagyon színvonalas összecsapáson szenvedtek 3:0-es vereséget Horváth András tanítványai. Ezzel szemben a mieink a Vasas Óbuda elleni Magyar Kupa elődöntő visszavágóján bizony meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtottak.

 

A mai mérkőzés azért is külön érdekes, mert várhatóan a Magyar Kupában is találkozik majd egymással a két együttes az Érdi döntőben. A nyíregyháziak hazai pályán elveszítették az elődöntő első mérkőzését 3:0-ra a Békéscsaba ellen, s nem várható, hogy a visszavágón idegenben kivívják a fináléba jutást. Amennyiben pedig érvényesül a papírforma, akkor a tavalyihoz hasonlóan idén is Fatum-Nyíregyháza - Jászberényi RK találkozó lesz a kisdöntőben, azaz a 3. helyért. No,de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a Magyar Kupa döntője majd február 10-én lesz a női csaptok számára.

 

A nyíregyházi csapatról mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy remek idegenlégiósok mellett sokszoros válogatott magyar játékosok is erősítik a csapatot. A Gödöllőről érkezett Horváth Andrásnak kell ebből az állományból jó csapatot összegyúrnia, s azeredmények alapján úgy tűnik, hogy egy igazán jó csapat alakul Nyíeegyházán. A találkozón alapvetően fontos lesz, hogy melyik csapat hogy nyit és milyen lesz a nyitásfogadás. A mienk játékában az is meghatározó lesz, hogy feladóink mennyire tudják "helyzetbe hozni" ütőinket, elsősorban Pintér Andreát, Natasa Slijepcevicset és Takács Bernadettet. Szóval egy sokismeretlenes egyenletet kellene megoldani annak, aki modellezni szeretné, hogy mi történik majd a mai Jászberényi RK - Fatum-Nyíregyháza bajnoki rangadón.

 

A mieink elsődleges célja a győzelem megszerzése, s ha ez megy, akkor arra törekednek majd, hogy 3 pontot érjen a sikerük, s ellenfelük pont nélkül térhessen haza. Hogy így legyen, ahhoz szükség lesz a szurkolók támogatására is, akik remélhetőleg szép számban kilátogatnak majd a mérkőzésre


A női röplabda NB I hétvégi műsora:

 

Január 27. - péntek

 

18.00 óra: 1. MCM Daiamant Kaposvári Egyetem - Budaörsi DSE

 

18.30 óra: Jászberényi RK - Fatum-Nyíregyháza

Bercsényi úti játékcsarnok

 

Január 28. - szombat

 

16.00 óra: Palota RSC - MTK Budapest

 

17.00 óra: Linamar-BRSE - Vasas Óbuda

 

18.00 óra: Penta Gödöllöi RC - TFSE


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít