Ritka jubileum – idén 250 éves a Lehel Vezér Gimnázium

 

2017-01-30 11:08:36

 

Hazánkban alig tucatnyi olyan középiskolát találunk, mely 250 éve működik, szolgálja azt a közösséget, mely létrehozásán fáradozott egykoron. E kevesek közé tartozik a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium, mely az ország egyik legjobb középfokú oktatási intézményének is számít. Az 1700-as években főként egyházi iskolákat alapítottak, így piarista, bencés gimnázium van több, ma is működő. A Lehel abban is egyedülálló, hogy nem az egyház, hanem a jászok civil közössége és Dózsa Pál jászkerületi kapitány tartotta fontosnak a gyermekek magas szintű oktatását 1767-ben. Sok jeles tudós, kiváló szakember tudását, későbbi sikereit alapozta meg ez az Alma Mater.


Ránk köszöntött a 2017-es esztendő, s a Lehel Vezér Gimnázium tantestülete, valamint a diákok egyaránt a 250. évforduló méltó megünneplésére készülnek idén. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére az első eseményre január 25-én, a Déryné Rendezvényházban került sor.


Az iskola jelenbeli igazgatója, Antics István sajtótájékoztatót is tartott, s a jubileumi év programsorozatából a talán a legjelentősebbeket ki is emelte. Ez évben 15 fontos eseményt tartanak, tudományos konferenciával, sport és régiós tanulmányi (matek, fizika, idegen nyelvi) versenyekkel, környezetvédelmi diák szimpóziummal, kiállításokkal, koncertekkel. Újabb emléktáblát is avatnak egykori jeles tanáruk tiszteletére, s a Tablók könyvét újra megjelentetik, mert a végzettek ezt nagyon megkedvelték.
 

 

alt



Az ünnepi év során a gimnázium egykori, jeles diákjai gyakran lesznek jelen a rendezvényeken. A fővédnöki feladatot is egy „öregdiák”, dr. Petrics István ügyvéd vállalta, aki 1968-ban érettségizett. Osztálytársa, prof. dr. Janka Zoltán, a szegedi egyetem professzora, Jászberény díszpolgára, az MTA tagja tartotta a szerdai megnyitót. Néhány ereklyeként őrzött emléktárgyat is elhozott magával, melyek máig nagyon fontosak számára. Arról beszélt, mi mindent adott számára és diáktársai számára a LVG. Az ismeretek átadásán túl a tanítás-nevelés mellett a motiváció kiváltása is fontos volt, az eredményekhez ez is kellett, emelte ki Janka professzor. „A mai információáradat még nem tudás, annak alapjait is megteremtették az iskola tanárai, így lett belőle eredmény” – mondta. Kifejtette, hogy sok csínytevés is történt a négy gimnáziumi év alatt. Ám tanáraik helyén kezelték a dolgot, hiszen jól tudták, sok gyermekcsíny a kreativitás alapja is, így fontos része az oktató-nevelő munkának. Azt a gondolatát is megosztotta a népes hallgatósággal, hogy diákként óriások vállán álltak, s onnan messzire láttak, így lett sok leheles diákból tudós, szakmájában sikeres, kiváló ember.


A vastapssal megköszönt bevezető után Forgó Katalin tanárnő kiváló leheles muzsikusokat szólított a közönség elé. Sas Dániel neve után már a zongoraművész titulus is jár, hiszen a Zeneakadémiát elvégezte, s bár még most is tanul, de a Palotásy János Zeneiskolában már tanít is. Kivételes zenei képességeit most is megcsillogtatta, több zeneművet bemutatott, de a szintén leheles diák, Móczó Árpád hegedűs produkcióinak zongorakísérőjeként is elénk állt.


A jubiláló gimnázium több estére való koncertet is képes összeállítani egykori diákjai jóvoltából. Így az est záró részében Halmai Katalin énekművész, operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének tanára kivételesen lenyűgöző előadásának tapsolhattunk. Őt Kéry Tamás kísérte zongorán. Az ünneplő közönség pedig nem akarta őket hazaengedni, a vastaps újra és újra felcsattant.


Kiss Erika


Hír megosztása