Lágervirágbolt

 

2017-02-03 14:32:47


„Hol van Isten, amikor a korbács lesújt?” A szegedi tanárképzőn az egyik legendás tanárunk, Z. gyakorta hangoskodott, ha úgy vélte, támadják. Olyanokat kiabált, hogy én, a pártonkívüli bolsevik, akin a többiek gyakorolják a demokráciát, akinek még meg kellett tanulnia a Szovjetunió kommunista, zárójelben bolsevik, zárójel bezárva, pártjának rövid történetét, ötszáz oldal, apró betűvel… A felhánytorgatott, kivonatos párttörténetben vélhetően egyetlen szó sem esik a Gulagról, a szovjet kényszermunkatáborok rendszeréről, mely az 1930-as évektől az 1960-as évekig működött. Becslések szerint hatszázezer magyar hadifogoly és civil került ezekbe a lágerekbe, közülük kétszázezren nem tértek haza.


Földes László Hobo zenés dokumentum-drámája, A Gulag virágai a kelet-szibériai „javítómunka-táborok” életének egy tragikomikus részletét állítja közönség elé. A Nemzeti Színház előadása a januári program lezárásaként foglalt teret magának a Főnix Fészek Műhelyházban.


Hobo kommunista családban született, s bár nem követte a kijelölt irányt, mégis úgy érezte, köze van ehhez a szörnyűséghez. A színház dramaturgjával 2009-ben elutazott Oroszországba, a Perm-36-os táborba, az egykori Gulag-szigetvilág egy darabjára, amely ma már múzeum. Egy őrült rendszer a saját őrültségeinek igazolására gyártott magának ellenségeket, és velük népesítette be fagyos vesztőhelyeit. Hobót ennek a perverz pokolnak a maradványai, és az, hogy Magyarországon nem sokan írtak a Gulag-témáról, arra ösztönözték, hogy összeállítsa, megírja róla a magáét, sok-sok vendégszöveggel. Foglyok írásai, versei, novellái, levelei kerültek bele a színdarabjába, közöttük olyan költőké, íróké, mint Varlam Salamov, Vaszil Sztusz vagy Alekszander Szolzsenyicin. Hobo átemelt szövegeket másoktól, Eörsi Istvántól, Karig Sárától és Vlagyimir Viszockijtól is, akik szólni tudtak és mertek. Akiktől fájdalmas gyönyörűségben és kiölhetetlen humorban ázott Gulag-mondatokat lehetett kölcsönözni, a hetvenkét éves bluesember kölcsönzött is, a szerzők nevének hiánytalan említésével. A világ fertelmes mélyéből bújtak elő, szögesdrótoktól és fegyveres őröktől elzárva születtek ezek az alkotások, a Gulag virágai.

 

alt




A történet a hruscsovi időkben forog, három szereplője a tábor november hetedikei, ünnepi műsorára készül. A rabok beérkezett írásai és a műsorban majdan fellépők között válogatnak. Pál Lajos tökéletes börtönzenész, tangóharmonikás. Játékával a tehervagon-díszlet mögül csaholó kutyák, az onnan előrontó, durva zajok ellenpontozója, a csasztuskák, az indulók, az operettdallamok, na meg a HBB- és a Viszockij-dalok szemrebbenés nélküli megtámasztója. Rácz József izgága rab, Lenin és mások szerepében, gitárral, énekkel. Hatásosan hibátlan, perfekt az oroszban is. A lendülete nélkül néha belebóbiskolnánk a kétórás drámába. Hobo szöveget téveszt párszor, de ő nem színész és nem zenész, és nem kárpátaljai, mint társai, és rendezhetetlen, csak helyzetbe kell őt hozni, hogy Hobo lehessen, ahogyan barátja, a rendező, Vidnyánszky Attila mondja. És Hobo nem bír észrevétlen maradni, hiszen önmaga, a ragaszthatatlan szívű, túl nagyra nőtt vándor, aki csíkos pólójával is üzen, ő mindennek a közepe, Hoborovszkij, a kultúrfelelős, a lengyel származású szovjet fogoly.


Az embertelenség cinizmussal keveredik, a raboknak azt kéne megünnepelniük, ami tönkretette az életüket, ami elvette a szabadságukat. Lehet röhögni Leninen, szétpukkad egy vörös lufi, és a lelkünkön összébb húzhatjuk a kabátot, mert van, ami a szibériai télnél is dermesztőbb. A kolimai lágerből Moszkvába küldött vörösfenyő ágat feltámasztják, a sápadt téboly sem tart örökké.


„Itt úgy döglik meg, hogy egy ujjal sem nyúlunk magához.”



Kun Tibor

Fotó: Szalai György


Hír megosztása