Menu

Az én hullámfestményem Jászberényben

2017-02-28 10:27:42

 

A Jövőkép Alkotók Egyesülete rajzpályázatot hirdetett Az én hullámfestményem címmel iskolánknak, a Szent István Sport Általános iskola és gimnázium 5-8. osztályos tanulóinak. Az egyesület alkotóművészei a város különböző helyszínein saját alkotásokat helyeztek el, amelyeket szintén „A hullám” téma inspirált.

 

A diákok megkeresték és megfigyelték az izgalmas, olykor meghökkentő helyeken elhelyezett képeket. A vizuális kultúra órákon a téma feldolgozásra került. Az iskolában, de otthon is nagyon sok tanulónk készített képeket a pályázatra. A pályamunkák kettős elbíráláson vettek részt. A legjobb munkákat szakmai zsűri díjazta, akik az egyesület tagjai voltak. Kerekné Mihalik Judit, (rajztanár, a zsűri elnöke), Góg Zoltán (a JAE elnöke), Farkas Edit (Hamza Múzeum és Jász Galéria), Fejős László (képzőművész). Az értékelés másik részét a közönségszavazatok alkották. A Facebookon a legtöbb „lájkot” kapó alkotás szintén díjazásban részesült. De hogy a közönség is elégedett legyen, a legtöbb „lájkot” osztó Facebook-tag is ajándékban részesült.


A szakmai zsűri 1. díját Laky Lilla, 2. díjat Páll Enikő, 3. díjat Török Karola nyerték.


A közönségszavazatok 1. helyezését Dorozsmai Petra 148, 2. helyezését Baráth Nóra 76, 3. helyezését Martonvári Lilla 53 szavazattal kapták. A legtöbb „lájkot” osztó Facebook-tag Forgács Lászlóné volt, akinek ajándéka egy szitázott póló, amelyen Szűcs Emese diákunk munkája látható.

 

alt




A pályázaton részvevő tanulóink:
Ágnélli Zsófia, Kátai Viktória, Török Karola, Schönborn Melinda, Szűcs Emese, Kiss Enikő, Farsang Hanna, Nashed Emánule Nádit, Gáspár Gréta, Peredi Kíra, Baráth Nóra, Gál Emília, Kövér-Somoskeőy Kincső, Szabó Lili, Martonvári Lilla, Tiborcz Dóra, Páll Enikő, Baráth Benjámin, Jakoda Katalin, Csiki Aliz, Osei-Bonsu Nancy Tímea, Pintér Lorina, Forgács Gergő, Sinka Hanna, Lukácsi Lola, Balla Fanni Anna, Laky Lilla, Bajnai Virág, Faragó Réka, Szécsi Anna, Dorozsmai Petra, Pap Luca Éva, Gazsi Máté, Bereczki Szabolcs Jutas.


A díjosztó ünnepség 2017. február 8-án történt meg iskolánkban. A kiállítás 2017. március 6-ig megtekinthető a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Iskolagalériájában.


Felkészítő tanárok:
Bartos Kinga – a Jövőkép Alkotók Egyesületének tagja, festőművész tanár
Kugler Erika – rajztanár, mesterpedagógus.

Kugler Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít