Menu

Két nap alatt 9 érem

 

2017-03-13 15:06:09

 

A JSE Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztálya a hétvégén újra nemzetközi versenyen méretette meg magát, ezúttal a boszniai Prnjavor városában. A rangos versenyen, ahol öt nemzet (Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Ausztria és Magyarország) több mint 270 sportolója gyűlt össze, hazánkat 7 jászberényi versenyző képviselte. A kétnapos tornát végül 3 arany, 1 ezüst és 5 bronz éremmel zárták a jászsági fiatalok.
 


Az első arany érem, rögtön az első napon megszületett, ugyanis Banka Csaba ifjúsági formagyakorlatban a 16 fős tábláról végig egyhangú pontozással került a döntőbe és ott sem talált legyőzőre. Emellett a -51 kg-os küzdelmi kategóriában is csak az elődöntőben kellett búcsúznia, így ott is sikerült felállnia a dobogóra.


Bábosik Boglárka és Klein Gergő is az elődöntőig menetelt, mind formagyakorlat, mind küzdelem versenyszámokban így további két-két bronz éremmel járultak hozzá a csapat sikereihez.


A felnőttek között Soós László formagyakorlat versenyszám döntőjében osztott pontozással kapott ki, de a -71 kg-os küzdelmi kategóriáját végül sikerült megnyernie.


A verseny zárásaként, Száraz Gergő lépett utoljára pástra, aki a -55 kg-os küzdelmi kategóriát taktikus versenyzéssel, magabiztosan nyerte meg.


A szakosztály következő kihívása a két hét múlva rendezendő Kickbox Magyar Bajnokság lesz, ahová ismét saját kategóriájuk favoritjaiként érkeznek majd sportolóink.
 

TutiHír.hu

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít