2017-04-03 17:06:18

 

Nőkből is megárt a sok, meg a jóból is. Tordai Teri és Horváth Lili nő is meg jó is, még sincs sok belőlük, főleg közös előadásukban, melyet a Főnix Fészek Műhelyházban láthatott a jászberényi közönség múlt csütörtökön. Anya-lánya szerepben anya és lánya a színpadon.


Látva, hogy a közönség 85%-a mindenféle korosztályt képviselő nőkből tevődött össze, máris igazolva láttam a sanda címet: Nőkből is megárt… (tudni illik ez esetben a sok). Aztán jobban körülnézve feltűnt, hogy zömmel anyák és lányaik foglaltak helyet a nézőtéren, azért hogy a színpad tükröt tartson eléjük. Anyát és lányát jöttek ugyanis megnézni anya-lánya szerepben egy nagyon női darabban. Nem csoda, ha a férfiak inkább otthon maradtak, tisztelet a kivételnek. Szegény lányos apák hallgathatnak így is éppen eleget a női csatározásokból a „nyugodt otthon” falai között, kell a francnak ez még a színházban is! Ettől függetlenül nyilván jól mulatott az olaszos szópárbajokon az a néhány Y kromoszóma, aki vette a bátorságot, és képviselte nemét a közönség soraiban.


Két nőnek alap esetben sem kell sokat dolgoznia azon, hogy konfliktus helyzetbe kerüljön egymással, de ha az a két nő alma meg a fája, akkor végképp veszett fejsze nyele. Félrenyelt megbántások, soha ki nem beszélt (de annál többször célozgatott) régi sértődések, fájó legyintések, félresöpört elnézések, melyek minden más kapcsolatban örök haragot szülnének. Anya és lánya vitáinak viszont éppen az adja a pikantériáját, hogy a végtelen szeretetből fakadnak. Vitáik kérészéletűek. Felszikráznak, összecsapnak, aztán röhögésbe fulladnak vagy hamuként fújja el nézetkülönbségeiket a szél.

 

Tordai Teri és Horváth Lili önmagát alakíthatja a darabban, ami ugyan nem róluk íródott, de remekül rájuk illik. Mészáros Márta mentorsága a fiatal rendező, Cseh Judit munkája felett önmagában garancia a minőségre. Február elején tartották a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület közös produkciójának ősbemutatóját, melyhez Pataki Éva több kiadást is megért Nőből is megárt a nagymama! című regénye szolgáltatta a kiváló alapot. A színház a Találkozások tehetséggondozó programsorozatának keretében adott lehetőséget a fiatal rendezőnek, hogy a kamaradarabot színpadra állítsa.


Ha csak a felszínt kapargatjuk, a darab nem más, mint anya és lánya évődése, akik szapulják ugyan egymást és folyton a másik agyára mennek, de rendíthetetlen támaszai is a másiknak. Gördülékeny párbeszédek, sziporkák és riposztok pattognak oda-vissza a két nő között, majd ezek szép csendesen elülnek a másfél órás darab utolsó 40 percébe lépve. A folyton rohanó pesti lányból köntösben és papucsban csoszogó kismama lesz, a folyton szenvedélyesen szerelmes anyából pedig féltő nagymama. Akinek először kimondani is szörnyű, hogy „nagymama”, aztán meg egyszerre büszkeség és felvállalt felelősség. Mostanra az előadás elején a ráncok mögött megbújó, pátoszosan féltett fiatal "én"-t nincs miért tovább óvni, és egyszerre az öregedés is értelmet, belenyugvást nyer. A lányban pedig az anyával együtt megszületik a megértés egy újabb szintje, múltba vesznek a távolról odavetett vállrándítások és a könnyelműen elfeledett ígéretek.

 

Bárkire oszthatták volna anya és lánya szerepét, nyilván működőképes lett volna a darab, de Tordai Teri és Horváth Lili játéka különleges hitelt ad a színpadon látottaknak. Mert bármelyik színésznő különösebb megerőltetés nélkül el tudja játszani a boldog nagymamát, a féltékeny anyát, a kiábrándult szeretőt, de még az öregedéstől rettegő nőt is. Ugyanakkor a lánya homlokába fáradtan kunkorodó hajtincset csak egy anya tudja azzal a mozdulattal elrendezni, amivel Tordai Teri simít végig Horváth Lili arcán. A darab végső mondanivalója, az anyaság generációkon átívelő azonossága ebben az egy mozdulatban nyer tökéletes hitelességet.
 

Rédei Panni

Fotó: Szalai György