Menu

Sakkozóink előbbre léptek

2017-04-12 11:03:10


 

Vasárnap az utolsó forduló mérkőzéseit játszották az NB II-es sakkcsapatbajnokság Erkel-csoportjában, ahol a Jászberényi Sakk Kör együttese is szerepel.


Az NB II Erkel-csoportjának utolsó játéknapján a tabella negyedik helyén álló Jászberényi Sakk Kör együttese a harmadik Szigetszentmiklóst fogadta. A két gárda helyezésében csak akkor történt volna változás, ha egyik vagy másik csapat nagyarányú győzelmet aratott volna. Erre azonban kevés volt az esély, hiszen közel azonos erősségű két csapat találkozott egymással, s ennek megfelelően is alakult az eredmény.

alt


A végjáték a vendégeknek sikerült jobban és 2 ponttal legyőzték a mieinket, akik viszont így is három helyet léptek előre az előző évi bajnoki szezonhoz képest, amikor a 7. helyet szerezték meg.


Jászberényi Sakk Kör – Szigetszentmiklós 5-7


A jászberényiek közül teljes pontot szerzett Éberth, Csatári és Baranyi, míg remizett Blaskó, Hőgye, Nagy Károly és Bujdosó.


Az NB II Erkel-csoport végeredménye:



1.    Aquaréna Kőbányai SC 90,5 pont


2.    BEAC I. Barcza 81


3.    Szigetszentmiklós 78


4.    Jászberényi Sakk Kör 70


5.    5. Sárkány DSE-Sinus 67,5


6.    Fóti SE 66


7.    MAFC 62,5


8.    GSBE 59


9.    Salgótarjáni TSE 59


10.    Pestlőrinc SK 57


11.    Andornaktálya SE 54


12.    Mátra SE 45,5


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít