2017-04-21 10:11:29

  

A hajdan volt Fémnyomó és Lemezárugyár főmérnöke, László Károly máig nagy tiszteletnek örvend, s emlékét őrzik is Jászberényben. A gyár főmérnöke, műszaki igazgatója 1954 és 1979 között volt. Nagy tekintélyű, kiváló mérnökember, akinek sok mindent köszönhetett a gyár. A fejlesztések, az új termékek, a lincence-vásárlások, a szifon, a hűtőelemgyártás, a hűtőszekrénygyártás Jászberénybe kerülésében meghatározó szerepe volt. Ma már, szinte történelmi távlatból azt mondhatjuk, hogy Gorjanc Ignác és László Károly munkássága együtt alakította a gyár és a város sorsát úgy, ahogy az történt.

 

László Károly 1917. február 15-én Győrben született egy kétkezi munkáscsalád hetedik gyermekeként. A család később Pesterzsébetre költözött, így iskoláit ott végezte. A tehetséges gyermekre tanítói felfigyeltek, segítették, hogy tanulhasson, így középiskolába Pécsre került a jezsuitákhoz. Édesapja szerette volna, ha pap lesz fiából, de ő nem akarta. Eljött a jezsuitáktól, és a sors kiszámíthatatlan kegye folytán Jászberényben, a József Nádor Gimnáziumban tette le az érettségi vizsgát. Innen a Műszaki Egyetemre ment.
  

A második évben – család anyagi körülményei miatt – abbahagyta az egyetemet, dolgozni kezdett. Budapesten a Weiss Manfréd cégbirodalom egyik üzemébe, a SIGG-be került, ahol alumíniumedényeket gyártottak. Itt később főmérnök lett, de közben 1950-ben befejezte az egyetemet, gépészmérnöki diplomát szerzett.
    

Az államosítás után a SIGG-üzemet összevonták a Magyar Fémlemezipari Rt.-vel, melynek tagja volt az Alumíniumárugyár is, ahol sokféle edényt, használati tárgyat gyártottak a "magyar aranyból". László Károly mindent tudott, amit az alumíniumgyártásról s feldolgozásról tudni lehetett. Ezt a minisztériumban is tudták róla, ezért küldték, irányították őt Jászberénybe 1954-ben. Gorjanc Ignác néhány hónappal korábban Csepelről érkezett. Ő lett az igazgató, László Károly a főmérnök. S tulajdonképpen a gyár jövője innentől kezdve bontakozott ki.

Az Alumíniumárugyárból is telepítettek ide gépeket, s néhány termék is onnan érkezett. Nagy tömegben használati tárgyak készültek alumíniumból, s erről László Károly sokat tudott. Visszaemlékezések alapján tudjuk, hogy következetes, határozott ember volt, ugyanakkor tudott távlatokban gondolkodni. Ha valami új megvalósult, a megelégedettség helyett már a még újabb, a fejlettebb, korszerűbb megoldás iránt érdeklődött, s harcolt annak megvalósításáért. A józan ész vezérelte, s nem hagyta magát letéríteni az általa helyesnek ítélt útról. Munkáját – nagyrészt – nem az íróasztal mellett végezte, ha egy nap nem tudott az üzemben, a dolgozók között, a termelés közvetlen közelében lenni, nem látta a megvalósulás folyamatát, nem érezte magát jól. Mindent meg tudott mutatni a dolgozóknak a fémmegmunkálás fázisaiból, az újabb fogást, az újabb technológiát. Ezért is volt olyan nagy tekintélye a munkásemberek körében. S ő, ezt a kapcsolatot mindig nagyon fontosnak tartotta.
 

Amikor kiderült, hogy gyár alapításának valódi célját, az acélhüvelyek és lövegek gyártását – megfelelő alapanyagok hiánya miatt – nem lehet megvalósítani, új profilt keresett és talált a gyárnak. A Heller-Forgó-féle hűtőelemek gyártásának felvállalásában az ő szerepe a döntő. A világszabadalom jászberényi gyártásához új üzemet kellett létesíteni, de tudta, ez sikert hozhat, bár nem a babérokért, a dicsőségért dolgozott, hanem a méltó, szép feladatok megoldását tartotta szem előtt. A hetvenes évek elején ez az üzlet már valutát hozott az országnak, ami bizony nagy jelentőségű volt. A gyár hírneve, Jászberény dicsősége nőtt ezzel.


A háztartási hűtőgépgyártás gondolata már 1957 elején felmerült, ezért a Szovjetunióban járt tanulmányúton, s megismerte a Saratov hűtőgépet. Itthon egy igazi Electrolux hűtőszekrényt is sikerült szétszedniük a gyáriaknak, és alaposan tanulmányozni minden porcikáját. Így született meg az első jászberényi tervezésű és kivitelezésű hűtőszekrény, a Super 100-as 1958 decemberében, majd nem sokkal később a Lehel-család első darabjai. Jobbak voltak, mint az akkori Saratov! Ekkor még nem tudhatta senki, hogy eljön az idő, amikor a gyár kapuja felett az Electrolux név fog ragyogni.


A háztartási hűtőszekrénygyártás elindításakor is volt megoldandó műszaki feladat bőven, hiszen a konstrukció mellett a gyártástechnológiát is ki kellett alakítani. Minden apró alkatrészt itt, Jászberényben kellett előállítani, hiszen nem volt akkor háttéripar, nem voltak beszállítók.


A szifongyártást is ő hozta ide az Alumíniumárugyárból, ahol veszteséges volt a termék, de itt jelentőssé vált. Az 1980-as évek elején a jászberényi Hűtőgépgyár volt a világ legnagyobb szifongyártó cége, évi egy millió darabbal. Meghatározó szerepe volt a licence-vásárlásokban. Előbb a Sibir, aztán a Tyler, a Bosch „jött” ide. Ezek mind „harcok” árán valósultak meg, de enélkül nem fejlődött volna a gyár. Az volt az elve, hogy ha valamit már kitaláltak, akkor azt alkalmazni kell.
 

 

Ő mindig a gyárat, a gyártást, a termékeket fejlesztette. Gyakran Gorjanc Ignác vezérigazgatóval is csatáznia kellett. A kezdeti évek jó együttműködése után a hetvenes években kapcsolatukat inkább a rivalizálás jellemezte. Ám 1975-ben együtt, megosztva kapták meg munkásságuk elismeréseként az Állami-díjat. Számos szakmai kitüntetést kapott pályafutása során, majd 1975-ben – a városi tanács által újra alapított díjat – Jászberény díszpolgára elismerést elsőként kapta meg.


László Károly viszonylag fiatalon, 64 évesen, 1983. június 4-én halt meg, sírja a Fehértói temetőben található. Halála után 1984-ben a Hűtőgépgyár akkori vezetése és műszaki kollektívája László Károly-emlékérmet alapított a kiemelkedő műszaki-tudományos munkásságot végző gyári dolgozók elismerésére.


2003 őszén László Károlyról – és Gorjanc Ignácról is – utcát nevezett el a város önkormányzata.


Kiss Erika