Menu

Juhász Péter: A kormányváltás nemzeti érdek

2017-04-24 09:38:40

 

A jászberényi könyvtár kamaratermében nem voltunk túl sokan április 13-án. Nem volt szerencsés az időpont választása húsvét előtt, de azok, akik komolyan gondolják és keresik a lehetőségeket, hogy a kormányváltás megvalósuljon 2018-ban, ott voltak a könyvtárban. Apátiból, Kisérről, Nagykátáról is érkeztek érdeklődők Juhász Péter fórumára.


A szervezők – Szövetség Jászberényért és a Jászapátiért Szövetségben Egyesület – vendége Juhász Péter, az Együtt elnöke volt ez alkalommal. A mai pártpolitikai viszonyok közepette az Együtt 3-4%-os erőt képvisel, de azért dolgoznak, hogy 2018-ban ők is bejussanak a Parlamentbe, s a honi politizálás új korszakának meghatározó része lehessen pártjuk. A vendég úgy fogalmazott, hogy a 2018-as választásokra úgy kell tekinteni, hogy nem párt, hanem nemzeti érdek a kormányváltás elérése.
 

 

alt



A nemzet egysége megbomlott, s ez jól láthatóan mutatkozik meg a sorozatos tüntetések, a civilek tömeges demonstrációi alkalmával, mondta az előadó. Juhász Péter a fórumon részletesen elemezte a 2010 után, a Fidesz-kormány által hozott új választási törvényt, mely a honi politikai viszonyok jelen helyzetéhez vezetett. A Fidesz úgy módosította a törvényt, hogy az egyéni választói körzetek 43%-ának elnyerése után a töredékszavazatokat is ők „nyerik”. Így alakult ki 2014-ben a kétharmados többségük. Szinte nem lehet ma a kormányváltást a jelenlegi helyzetben elérni, illetve csak egységes és erős ellentábor szavazatai nyomán – mondta az előadó.


Persze a politikai pártok nem hagyják ezt a helyzetet, és azon vannak, hogy az ellenszert megtalálják. Ez pedig egy dolgon feltétlenül múlik, az összefogáson. Az Együtt elnöke arról beszélt, hogy ellenzéki összefogással a Fidesz-többséget meg lehet akadályozni 2018-ban. Az együttműködés formáit, a lehetséges megoldásokat és a partnereket keresik ezekben a hetekben, hogy az alkotmányos jogállam visszaállítását elérhessék 2018-ban. Ez történelmi kötelességük is.


A jelenlévők aggodalmaikról is szót váltottak a fórumon. Elhangzott, hogy a jelenlegi. választási körzetekben olyan jelöltet kell(ene) találniuk, aki anyagilag független, családjával nem zsarolható. Ez pedig szinte lehetetlen, hiszen ezen a vidéken nem élnek milliárdos gazdagok, akiknek a pénz, a parlamenti fizetés nem számít. Juhász Péter azonban kifejtette, nincs lehetetlen. A jelenlegi kis pártok összefogása, közös jelöltek keresése nem ördögtől való. Egy a biztos, teljes ellenzéki összefogás, a pártok közötti párbeszéd és egyeztetések sora következik, hogy a mai helyzetből kikerülhessen az ország 2018-ban. Most igazán a pártok  összefogása, az önmérséklet, az érdekek összehangolása szükséges, s erre – meglátása szerint – van is esély. 


Kiss Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít