Túl nyájasak a nézetei

 

2017-05-12 16:59:18

 

Amikor mikrofont kap a kezébe, a nézeteit hirdeti. A nézetei nem politikaiak. Vámos Miklós 1950-ben született zsidó-keresztény családban, Tibor Miklós utónévvel, túlélve egy szovjet gyártmányú inkubátort. Tizenkilenc éves kora óta „koptatja a magyar irodalom macskaköveit”, harmincnál több kötete jelent meg. Írt regényeket, színműveket, novellákat, filmforgatókönyveket. Műveiben elsősorban a család és a történelem összekapaszkodását ábrázolja. Játszott pol-beatet a Gerilla együttesben, zenélt Bornai Tiborral a KFT-ből és Karácsony Jánossal az LGT-ből, dolgozott dramaturgként, vezetett könyvkiadót és tévéműsorokat, volt érettségi tétel, élt és tanított az Egyesült Államokban. Jászberényben 2004 után járt újra. Április utolsó péntekjén a Déryné Rendezvényházban találkozott az olvasóival.


A népszerű író bölcs derűvel és irigylésre méltó nyugalommal társalkodott a közönséggel. Állította, hogy az egész életét olvasással töltötte, és hisz benne, hogy könyvekkel kell megoldani a bajainkat. Mindent a könyvekből tanult, mindig a megfelelőből, ha kellett, a Káma-Szútrából. Az olvasás az írás kistestvére, mint a halálnak az álom, mondta. Olvass valamit, ami ízlik! Ne legyen kötelező irodalom, csak ajánlott! A képregény, a mobiltelefon vagy a táblagép sem a sátán teremtménye, ez is írás-olvasás. Vámos Miklós tisztában van vele, hogy túl nyájasak a nézetei, de a kultúra területén az erőszak nem kifizetődő. A magyar sznobok agyonnyomasztják egymást, hogy „ezt el kell olvasnod”, „ezt látnod kell”, „ezt meg kell hallgatnod”. Nem kell. Csak nálunk van olyan, hogy „a legnagyobb magyar író”, nyugaton nincs ilyen megfellebbezhetetlen kategória, nincs „a legnagyobb német író”, csak „az altegyik legnagyobb német író” van. Vámos Miklós írói indulásakor Illyés Gyula, Déry Tibor és Németh László alkotta a kortárs magyar irodalmi triptichont. Mára nem ők számítanak. Kertész Imre és Esterházy Péter halálát követően Nádas Péter maradt az egyedüli élő szereplő a mai magyar literatúra hármas osztatú oltárképén. Nádas műveit Vámos Miklós nagyszerűnek tartja, de úgy véli, hidegek, mint a német irodalom. Hozzá a tűzforró irodalom áll közel, az olyasféle, mint amit Gabriel García Márquez művelt. De Nádas Péter friss műve, a kétkötetes Világló részletek már tűzforró lett.

 

Vámos, akit a Yale Egyetem könyvtárosa spanyolnak gondolt (vámosz!), a saját újdonságáról, az éppen nem kapható Hattyúk daláról is beszélt. A vaskos könyvvel öt év alatt, 2016-ra készült el. Pécsnek írta, s ez a második történelmi regénye. Az első történelmi regénye az eddigi legnagyobb sikerű munkája, az Apák könyve volt. A Hattyúk dala kétezer év története, a jelenből megy vissza a múltba. Nem tartja össze semmi más, mint a híres Voynich-kézirat. A hatvanhét éves író az 1980-as évek végén a Yale könyvtárában megtekinthette az ötszáz éves, meztelen nőkkel illusztrált és titkokkal teli iratot. Az új könyvében ezt az ismeretlen nyelven, ismeretlen írásjegyekkel írott kéziratot akarják mindig megfejteni.


Megfejtésre vár az a rejtvény is, hogy miképpen lehet a nőket megírni. A szépirodalom férfiközpontú, az írók, a művek főszereplői 90%-ban férfiak. A férfi szerzőknek nagy erőfeszítést jelent átlényegülni nővé, hiszen azt sem értik, hogyan lehet magas sarkú cipőben járni. Vámos Miklós megoldási javaslata erre a problémára annyi, hogy nyugodjunk bele abba, hogy mindannyian egyszerre vagyunk férfiak és nők. Csak az a baj ezzel, hogyha megöregszünk, valamennyien öregasszonyok leszünk.


A szimpatikusan író és olvasó vendég egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy hatvan fölött már nem akar újabb televíziós produkcióba fogni, mert túl sok idegeskedéssel járna a dolog. Egy tévéműsor-ötletet azért még szívesen megvalósítana, ha lenne valahol egy befogadó csatorna, akár Jászberényben is. Bejönne, mint régen, köszönne, mint régen, leülne, és brazil dzsesszre olvasna. A nézőt előtte elzavarná, hogy rögvest kerítsen magának valami olvasnivalót ő is. A végén felállna a fotelből, és elégedetten kiszólna a dobozból, hogy ugye, milyen jót olvastunk?! De minek erőltetné, amikor az MTVA szénné ismétli a műsorait.


Kun Tibor
 Fotó: Jásznapló.hu/Bíró János


Hír megosztása