Menu

Pendzsom, poceta, búgó – táncoltunk a múzeumban

2017-06-12 10:38:46

 

No, persze csak kicsit és csak kicsik – azaz gyerekek – táncoltak bemutatásként a Jász Múzeum hagyományőrző programja keretében májusban. A pályázati támogatással futó múzeumi sorozat harmadik eseménye volt, ahová ez alkalommal is eljöttek Alsószentgyörgy, Fényszaru és Boldogháza hagyománytisztelői is.  Most Szűcsné Urbán Mária néptánc-pedagógus, a Viganó Táncművészeti Iskola vezetője tartott előadást a jászsági néptánc hagyományairól.


Bizony, az előadás anyagát könnyebb lett volna eltáncolni, mint kivetítőn megmutatni.  A táncok – és a hozzá tartozó népzene – történetét, fejlődését még könnyű volt összefoglalni, de megmutatni már nem. Ehhez különböző táncos előadásról készült filmrészleteket azonban sikerült a kivetítőre varázsolni, így az apróbb mozzanatokat, egy-egy tánc sajátos elemeit is alaposan  megismerhettük.


Szűcsné Urbán Mária a Jászság számára jellemző paraszt-polgári életmód részleteinek ismertetése során a közösségi alkalmakat, a táncok történetét, fejlődését és változásait is részletesen megmutatta. A jászsági tánckultúra változásait csak az utóbbi 30-40 évben kutatták igazán. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy 1971-ben létrejött a Jászság Népi Együttes, ahol már a tudományos kutatómunka alapja volt a későbbi sikereknek.

 


alt



A néptánc hagyományok gyűjtését Martin György, Vásárhelyi László, Tímár Sándor, Papp Imre nyomdokain haladva folytatja az együttes ma is. Így láthattuk a kivetítőn egy-egy tánc alapelemeit, de a viseleteket is. A körtáncok és páros táncok, a legényes egyes mozdulatait, a tánchoz használt eszközöket is sorra vette az előadó. A főkötő, a szoknyák száma és fodrai, a férfiak viselete, a botok, seprők és más eszközök egyes táncokhoz, mind sorra kerültek. Láttunk a kivetítőn kanásztáncot, ugrósat, páros oláhost, verbunkot, s azt is, hogy a férfiak és nők milyen mozdulatokkal, forgásokkal részesei a táncnak.


Az előadásban szó volt a táncalkalmakról is, a pendzsomról, pocetáról, a búgóról. A tánc fontos része volt a közösségek életének a kereszteléstől a lakodalomig, a búcsúig. Szűcsné Urbán Mária bemutatta azt is, hogy a Jászság Népi Együttes megalakulása után milyen viseletekben léptek színpadra, s hogy a viselet – alapos kutatómunka eredményeként – mennyit változott, s vált igazán jászságivá. Nagy örömünkre az együttes 1977-es Ki Mit Tud győztes produkciójának részletét is láthattuk a kivetítőn, s az akkori fiatalokat, kik közül többen jelen is voltak. Így Hortiné Bathó Edit, a múzeum igazgatója, aki szintén tagja volt a győztes csapatnak.


Zárásként is szólt a zene, s volt élőben is tánc. A jelenlegi fiatalok, a Viganó AMI diákjai – két pár – mutatták meg, hogy ők milyen táncot tudnak már igazán szépen előadni.


KE

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít