Menu

Képzettársítások a moziban

2017-08-02 09:42:22

 

A Lehel Film-Színház Galériáján ismét új kiállítás várja a látogatókat augusztus végéig. Ez alkalommal a Magyar Képzőművészeti Egyetem Bukta Imre és Kiss Péter vezette festő osztályának hallgatói mutatkoznak be a moziban. Persze nem véletlenül történt ez, hiszen az egyik diákjuk a jászberényi Koncz Gábor– aki immár az ötödik évfolyam küszöbén áll – jár éppen ebbe az osztályba. A tárlaton 26 művet, különleges alkotást vehetünk szemügyre.


A megnyitón Góg Zoltán, a házigazda Jászkerület Nonprofit Kft. képviseletében elmondta, hogy az egyetem oktatási rendje szerint a diákok egy-egy mesterhez „szerződnek”, így az osztályban elsőévestől ötödévesig egyaránt találhatók hallgatók. Sőt, a tanulmányok kötelező része, hogy évente művésztelepre, Mezőszemerére is együtt menjenek dolgozni, tanulni,  alkotni. A moziban most olyan alkotások láthatók, melyek egy része vizsgamunka, de olyanok is, melyeket az idei táborban készítettek a csoport tagjai.


A kiállítás megnyitójának vendége volt Nagy Zopán fotóművész, költő is. Ő jeles képzőművész, főleg fotográfiával, irodalommal és ezen művészeti ágak összekapcsolásával és jelen(lét)ével egyaránt foglalkozik. Egy különleges performansszal járult hozzá a megnyitóhoz.

 

alt




Góg Zoltán a közönség figyelmét felhívta arra is, hogy augusztusban a nagy hagyományokkal bíró jászberényi művésztábor, az Art Camp már 27. alkalommal várja Jászberénybe az alkotókat, az ifjabb és idősebb korosztályt egyaránt a művészetek minden ágából. A táborban készülő alkotásokból is rendeznek kiállítást, majd augusztus végén, ahol az egyetemista alkotóknak ismét kínálnak lehetőséget a bemutatkozásra, de az alkotótáborban való részvételre egyaránt.


Kiss Erika

 

alt

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít