Menu

A kitüntetett méhész, aki nem akart méhész lenni

2017-09-05 09:52:35

 

 

Igen mozgalmas napjai voltak augusztusban Molnár Györgynek, a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnökének. A hónap elején mint a jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó főszervezője, főrendezője izgult, hogy a jubileumi, 30. rendezvény sikeres legyen, majd a hónap második felében előbb egy egyéni, majd egy az egyesületet érintő elismerést vett át. Utóbbiban, mármint elismerésből volt része a mézvásáron is, ahol egy szakmai díjat kapott.


Sokat gondolkodtam rajta, de nem igazán tudom felidézni, hogy mikortól is ismerem Molnár Györgyöt. Arra jutottam, hogy valószínűleg a kilencvenes évek elején találkozhattunk először a mézvásárok kapcsán, amikor már a Jászkürt újságnál dolgoztam. Jó húsz éve pedig augusztusban mindig „randevúzunk” egymással, hiszen azóta én is része vagyok, mint műsorvezető a méhészek legnagyobb hazai rendezvényének. Na, de itt és most nem az újságíró, hanem beszélgető partnere a főszereplő, hiszen a felvezetőben leírtak alapján nem volt kérdéses, hogy ideje elbeszélgetni Molnár Görggyel, aki 1955-ben született Jászteleken, nős, két gyermek édesapja (György és Mária), középiskolai érettségivel rendelkezik és jó ideje már, hogy vállalkozóként méhészkedik. A Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke annak megalakulása óta, s előtte a méhészklubot is ő vezette. Beszélgetésünk elején arról érdeklődtem, hogyan került a hűtőgépgyári minőségellenőr a vállalkozó méhészek közé.


– Édesapám pedagógus volt és hobbiból méhészkedett. Nekem pedig mint fiú gyermeknek természetes volt, hogy segítettem őt, én voltam a füstölő felelős. Ez persze nem jelenti azt, hogy az a bizonyos füstölő mindig működött is, amikor kellett, s ebből bizony voltak konfliktusaink. Az az igazság, hogy nem nagyon tetszett nekem a méhészkedés, nem is csináltam szívvel-lélekkel, de segítenem kellett édesapámnak. Az élet pedig úgy alakította, hogy amikor ő abba akarta hagyni a méhészkedést, akkor én vettem át a helyét. A Hűtőgépgyárban minőségi ellenőrként dolgoztam, s a váltás éve 1980 volt. Saját készítésű kaptárakkal, 16 méhcsaláddal kezdtem méhész „karrieremet”. Abban az időben, ha havonta két kaptárat megcsináltam és eladtam volna, az egy havi fizetésnek számított. Mellette segítettem édesanyámnak a kertészkedésben, s ez volt a jövedelemkiegészítés.


– Tulajdonképpen ekkor dőlt el a sorsod, hogy méhész leszel?



– Azt hiszem, igen. A következő években (1981-1982) fejlődött a méhészetem, s már 70 családdal méhészkedtem. Akkor ebből még meg lehetett élni, ma már nem. Abban az időben az ÁFÉSZ volt az egyetlen felvásárló, s ez azért kiszolgáltatott helyzetben tartotta a méhészeket. Ez a rendszerváltás előtti időszakban változott meg, akkor lett többcsatornás az értékesítés. Egyébként az ifjúsági házban működő méhészklub vezetője is lettem. Abban az időben sok hűtőgépgyári dolgozó méhészkedett munka mellett, s a gyár azzal is támogatta a klubot, hogy ingyenesen biztosította a helyet az ifjúsági házban. Támogattak bennünket azzal is, hogy a szakmai utakra buszt biztosítottak számunkra. Volt olyan utunk, amikor a klub tagjai két buszt is megtöltöttek. Hívtunk előadókat is, mert a tudás már akkor is sokat számított. Ezek voltak azok az évek, amelyek eldöntötték a „sorsomat”, így a rendszerváltás után vállalkozó méhész lettem.


– A nyolcvanas évek második felében indult Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozóval egybeforrt a neved. Honnan jött az ötlet, milyen volt a rendezvény első néhány éve, a program hogyan változott meg mára?


– Talán hihetetlennek hangzik, de egy zagyvai horgászat közben kezdtünk el ötletelni Bíró Jani barátommal (aki a mai napig a legfontosabb segítőtársam) arról, hogy volna-e létjogosultsága egy mézvásárnak, méhésztalálkozónak Jászberénybe ahol lehetne népszerűsíteni a méhészetet, a mézet. Ez 1986-ban volt, s akkor merült fel egy mézvásár és méhésztalálkozó megrendezésének az ötlete. Mivel az ifjúsági ház a Hűtőgépgyár tulajdonában volt, így nem lehetett kérdéses, hogy az első rendezvényt ott és a ház udvarán rendezzük meg. A gyár minden adminisztratív hátteret is biztosított számunkra. Innen indultunk, s egy Klapkában tett kitérő után a helyszín az ifi ház, majd a Bercsényi Iskola udvara és sportcsarnoka és a Bercsényi út egy szakasza lett. A három évtized alatt nagyon sokat változott, fejlődött a rendezvény, amely lassan már kinövi egyesületünk lehetőségeit. Ez a szakmai rendezvény mára már egy komplex esemény lett – kulturális programokkal, mézkirálynő választással –, megtartva azért az eredeti célját is. Tehát most is vannak szakmai előadások, eszköz- és mézvásár, de a kiegészítő programokkal együtt ma már közel sem csak a szakembereket várjuk ezen a napon Jászberénybe. Az elmúlt harminc évben nagyon sok minden történt a magyar méhészetben: sok gondot okozott a méhegészségügy, a permetezés, a támogatások alakulása, az ország EU-ba lépése. Ezek a gondok, problémák megjelentek a mézvásárunkon is, amelyen egyre fontosabbá vált a marketing kérdése.


– Térjünk vissza a saját méhészetedre, hogyan alakult a méhcsaládok száma, mi a legnagyobb kihívás ma a méhészek előtt?



– A méhészetem a 2012-2013-as években volt a legnagyobb, akkor 160 családdal dolgoztam. Mivel egyedül méhészkedtem, egy idő után vissza kellett vennem a „tempóból”. Jelenleg 90 család alkotja a méhészetemet, ennyit birok. Mert, ha valaki azt gondolná, hogy a méhészkedés könnyű munka, az téved. A kaptárak kihelyezése, a méz begyűjtése, a pergetés komoly fizikai munka. Közben persze arra is nagyon figyelni kell, hogy a méhek rendben legyenek. A legnagyobb kihívás a méhészek számára napjainkban is az értékesítés. Az, hogy a hazai mézfogyasztás – amely az utóbbi években ugyan nőtt –, de még mindig jelentősen elmarad a nemzetközi átlagtól. Annak tudatában is, hogy tudjuk, a méz az egyik legegészségesebb táplálék. A magyar méz nagyon jó minőségű, de értékesítését hátráltatja a piacon rendre megjelenő, jóval gyengébb minőségű, de olcsóbb keleti méz. A legutóbbi évünkben a tél és a betegségek az ország méhállományának felét elpusztította. A megmaradt másik fél pedig annyi mézet termelt, hogy a kereskedők pillanatnyilag nehezebben tudják eladni. Ez pedig alapvetően befolyásolja a felvásárlási árakat. Szóval, nem egyszerű dolog manapság méhészkedni, még akkor sem, amikor a méhészeti ágazat támogatása az elmúlt években nőtt. Egyébként ma már a fiam is termelő méhész, saját méhállománnyal. Ő szerencsés, mert nem érzékeny a méhcsípésekre, míg a lányunk Marika igen. Így ő nem tudott a méhészkedéssel közelebbről megismerkedni, viszont az értékesítésben és a marketing munkában sokat segít.


– Említetted a marketing fontosságát, melyet a méhésztársadalom is lát. Milyen lépéseket tettek ebbe az irányba?


– Szorosan a mézvásár és méhésztalálkozó történetéhez tartozik, hogy 1994-ben első alkalommal választottunk Jászberényben mézkirálynőt. Arra gondoltunk, hogy egy felkészült, fiatal, csinos hölgy nagyon sokat tehet a méhészet, a méz reklámozásában azzal, hogy különböző rendezvényeken részt vesz, s a médiában is megjelenik, propagálja a méhésztársadalmat, a mézet. Ez a számításunk be is jött, hiszen a mézkirálynőre mindenki kíváncsi, s megválasztása országos jelentőségű esemény és nemcsak a méhész társadalom számára. Nagyon felkészült, okos, nyelveket beszélő lányok jelentkeznek évről-évre mézkirálynőnek, s aki a legjobbnak bizonyul közöttük, az eddig mindig méltó módon képviselte a méhésztársadalmat. Az idei mézvásáron újdonság volt a Jászsági Mézlovagrend megalakulása. Ez is a marketing tevékenységünk egy része. A mézlovagrendek tagjai, több mint egy tucat van már, díszes ruháikban megjelenve is a méhészetre, a mézre kívánják felhívni a figyelmet. Ebből a sorból pedig úgy gondoltuk, mi sem maradhatunk ki.

 

alt

A XXX. Nemzetközi Mévásáron és Méhésztalálkozón megalakult a Jászsági Mézlovagrend



– Meddig lehet a méhészkedést aktívan végezni? Te meddig tervezel?


– Ahogy azt korábban említettem, a méhészkedés komoly fizikai munkát is jelent, s ez behatárolja az ember lehetőségeit. Ameddig bírom, addig biztosan méhészkedni fogok még, mert aki ennyi éven keresztül méhészkedik nehezen tud megválni a méhektől. Korábban könnyebb volt a dolgunk, mert elég volt egy tsz-szel megegyezni, amikor a kaptárakat egy-egy területre ki akartuk helyezni. Növénytől függően a méhek 3-4 kilométer sugarú kört járnak be, azaz nem kis területekről van szó. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy az adott területen például mivel permeteztek. A méhek pusztulását ugyanis borzalmas látni.


– No és meddig még a mézvásár és méhésztalálkozó?


– Ez is jó kérdés, mert egyre inkább azt érzem, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvény megszervezése és lebonyolítása már meghaladja egy egyesület erejét. Előbb-utóbb mindenképpen szükséges lesz egy rendezvényszervezésre specializálódott cég segítségét igénybe venni. Különösen akkor, ha a lehetőségek azt adják, hogy kétnaposra tudjuk bővíteni a rendezvényt. Természetesen egyesületünk nem marad ki a szervezésből és én is annyit segítek, amennyire szükség lesz, ám lassan profiknak kell átvenni ezt a feladatot. Szakmai rendezvénynek indult, s ma már egy komplex program, melyben a szakmai események mellett a szórakoztatás is jelentős szerepet játszik. Nagyon sok munkánk van benne, de a sok elégedett résztvevőt látván azt mondom, hogy megéri a befektetett munka.


– Munkádat az Országos Magyar Méhészeti Egyesület is elismerte, hiszen az idei mézvásáron vehetted át a Magyar Méhészetért szakmai díjat.


– Nagy elismerés volt ez számomra, hiszen a szakmától kaptam. Szólt ez a több évtizedes méhészkedésemnek, valamint a mézvásár létrehozásának, és harminc évének. Egyetlen esztendő volt, amikor kimaradtam a szervezésből, 1993-ban amikor az édesapám és édesanyám is meghalt. Sokan nem gondolnák, hogy egy ilyen nap megszervezése mennyi munkával jár. Szerencsére egy igazán jól bejáratott csapat dolgozik ezen, amely eddig mindig jó munkát végzett. Egy szó, mint száz: a szakmai elismerésnél nincsen értékesebb, ezért nagyon örülök ennek a díjnak.


– Augusztusban még két jelenésed volt ünnepségeken, ahol ugyancsak díjakat vehettél át.



– Így volt. Augusztus 21-én Budapesten a földművelésügyi miniszter elismerő oklevelét vehettem át eddigi méhészeti, valamint a méhészetért folytatott munkámért. Augusztus 25-én pedig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjat vehettem át a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnökeként. Jászberény város önkormányzata terjesztette fel a díjra egyesületünket, s meg is kaptuk azt. Minden díjátadás felemelő, mert azt bizonyítja, hogy nem volt hiába az a munka, amit az elmúlt évtizedekben végeztem, végeztünk. Komoly elismerés ez nekem személy szerint és az egyesületnek is.

 

alt

A miniszteri elismerést Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vette át Molnár György (jobbra)
 


Molnár György az elmúlt 30 év alatt, amióta ismerem, semmit sem változott. Na, jó, ennyivel öregebb lett, de ugyanolyan lelkesedéssel, szerényen végzi vállalt feladatait. Nem szállt el a kitüntetések átvételét követően sem, mert továbbra is a jól elvégzett munkában hisz. Dolgozik a saját és a méhésztársai érdekében, miközben kedden és pénteken sokszor látom a piacon, ahol a méhcsaládjai termékét, saját mézét árulja. Nem árulok el nagy titkot, hogy mézet én is nála szoktam vásárolni, mert az övé olyan, mint az édes arany.


Kedves Gyuri! Olvasóink nevében is gratulálunk kitüntetéseidhez, s további erőt, egészséget kívánunk neked a méhészkedéshez, a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó megrendezéséhez!



Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít